Geometrikus minták őszre 2.

Négyzetek és téglalapok

A négyzetek és téglalapok részben ugyanúgy használhatóak mint a pöttyök: kerülhetnek a köröm közepére nagyban, a körömágy mellé kicsiben (akár fémgomb vagy kristály formájában), de nagyon vagányul mutatnak, ha csak egy részük látszik, mert a többi kilóg a köröm szélénél.

Téglalap keletkezhet a körmökön úgy, hogy egyszerűen megfelezzük keresztben a körömlemezt, és az egyik fele ilyen színű lesz, a másik pedig olyan. Ennek a mintának a negative space változata így készül: a körmöt színtelennel alapozzuk, majd meghúzzuk keresztirányban a felezővonalat és a körömágynál egy egyenest, a körömágytól kb. 2 mm távolságra. A két vonal közötti részt kitöltjük a kiválasztott színnel. Ennek a mintának a kinézete majdnem olyan, mintha egy széles ragtapasszal körbe lenne kerítve az ujjunk, és ezért fontos, hogy a körömágynál kilátsszon a köröm vékony csíkja.

Az egyik legizgalmasabb téglalapos körömminta szintén negative space. Ennél nem érdemes halvány színt használni, mert a kontrasztban rejlik a meglepetés ereje. Alapozzuk le a körmöket színtelennel, majd a köröm mértani közepére illesszünk egy ragasztócsíkból kivágott téglalapot. Fessük be a körmöt feketére, sötétkékre, sötétzöldre, barnára stb., majd száradás előtt vegyük le a ragasztót. Ezt a mintát tetszés szerint csinálhatjuk két színből is, ebben az esetben az alapozó színt teljesen szárítsuk meg mielőtt tovább lépünk.

A különféle ábrák együttes alkalmazása

A vonalakat és pöttyöket, vonalakat és téglalapokat, pöttyöket és téglalapokat együtt is használhatjuk. A fantáziánkra van bízva a dolog, de arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy összességében tartsuk magunkat a minimalista irányzat alapelveihez. Ha az egyik (pl. pötty) nagyobb, akkor a másik (pl. vonal) legyen vékonyabb. A színekkel is bánjunk visszafogottan, az idén ősszel a legtrendibb a nude és valamilyen sötét szín párosítása.
Példák: Natúr körmökön egyetlen vastagabb csík keresztben, és annak egyik végénél, mellette egy pici pötty.

Szintén natúr körmökön vékony hosszanti csík, és mellette, szintén hosszában egy a fél körmöt majdnem kitöltő téglalap. A köröm kétharmadánál meghúzott vonal alatti kitöltésből származó félkör, majd kissé feljebb, a köröm felénél még egy vékony vonal. 

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}