2017 a zöld újjászületés éve lesz!

Bár tavaly a színek mesteri nem tudtak egyértelmű döntést hozni, 2017-ben úgy látszik sikerült konszenzusra jutni és megszületett az egész évet átívelő és nem csak a divatban, de az élet számos területén megjelenő vezér színárnyalat, a lombzöld.

Mint ahogy minden évben, úgy 2017-ben is választott a Pantone „Év színét”. Ezúttal egész korán, még 2016 decemberében bejelentették, hogy melyik lesz az a színárnyalat, ami az egész évet meg fogja határozni. A Pantone szakemberei hosszas huzavona után végül megállapodtak és a Lombzöld fantázia nevet kapó színárnyalat mellett tették le voksukat.

A lombzöld domináns szerepet tölt majd be az elkövetkezendő 12 hónapban a divatban és minden ehhez kapcsolódó iparágban. (Így a körömdíszítésében is!)

„A megválasztott szín vizsgálódásra, kísérletezésre és feltalálásra ösztönöz.”

– fogalmaztak közleményükben.

Tény, hogy a zöld ezen élénk és vibráló színárnyalata valóban kellemes benyomást kelt a legtöbbünkben. A tavasz frissességét, a frissen virágba boruló tágas és szabad rét és erdő emlékét idézi fel, ami valljuk be így a röpködő mínuszokban nem is hangzik olyan rosszul.




„A lombzöld egy igazán természetközeli színválasztás.” – írják.

„Ez a szín jelképezi majd azt a megnyugvást, amelyre mindannyian vágyunk ezekben a zavaros időkben. A lombzölddel újra erősebb lehet a kötődés a természethez, egy másfajta, magasabb rendű cél érdekében.”


Éppen ezért a 2017 év színének megválasztott lombzöld egy semleges színként kiválóan párosítható a legtöbb semleges, élénk vagy a sötétebb árnyalatú színekkel is. Ám a merészebbek bevállalhatják a chrome és a metál színekkel való párosítását is.

Most, hogy már megismerted az év vezető színárnyalatát, ideje lesz felkészülni a 2017-es évre és beszerezni a legjobb lombzöld árnyalatokat!

Ebben most segítünk Neked, hiszen összeszedtük a legjobb és legzöldebb zöld árnyalatokat.

2017 lombzöld géllakkjai

Válogass a legzöldebb géllakkok, ONE step géllakkok és 3D matt géllakkok, Tigery eye géllakkok és körömlakkok közül!


Lakkzselé
#014

Lakkzselé
#118

Lakkzselé
#122

Lakkzselé
#125

Lakkzselé
#147

Lakkzselé
#206

 


3D matt
géllakk
#707

Tiger eye
géllakk
#808

ONE step
géllakk
#103

ONE step
géllakk
#115

ONE step
géllakk
#160

Körömlakk
#066

Vagy válassz további izgalmas kiegészítőket és alapszíneket innen! >>

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}