Marble, azaz márvány festés alternatív mintákkal

Már mi is írtunk arról a körömfestési technikáról, amely a legügyetlenebb kezű otthoni körömfestők számára is lehetővé teszi csodálatos és különleges körömminták elkészítését és büszke viselését.

Alapok

A technika alapja, hogy vízfelületre színes körömlakkot csepegtetünk, úgy, hogy a következő csepp mindig a folt közepére kerüljön, majd a foltot hegyes szerszámmal összehúzzuk-eltorzítjuk, így készítve mintát a víz felületére, majd a kiszemelt részletbe belenyomjuk (egyszerre mindig csak egy) körmünket, pár pillanatig a víz alatt tartjuk, miközben a lakkot pálcával összegyűjtjük a víz felületéről, majd kiemeljük és hagyjuk megszárazni csodás mintázatú körmünket.

A körmökre illeszthető minták attól függenek, hogy a víz felületén hogyan “húzzuk szét vagy össze” az alapból kerek vagy ovális szélű foltot. Erre mutatunk példákat, az ideális részlet megkereséséhez pedig javasoljuk, hogy vágj ki kartonból egy méretarányos körömforma lyukat, amit oda tudsz tartani a folt fölé, és így látva tudod kiválasztani a köröm lemerítésének megfelelő helyét.

 

Lábápolás
A kép csak illusztráció

Különleges minták, alternatív részletek

Virág: A pettyegetett kört gondolatban négy felé osztjuk és az egymásra függőleges tengelyek mentén, majd a nyolcadoló tengelyeknél is, vonalat húzunk egy hegyes eszközzel kívülről befelé (gömbölyű szirmú) vagy belülről, a központból kifelé (hegyes szirmú). Csinálhatjuk vegyesen is: a negyedelő elválasztók egyik irányból, a nyolcadolók másik irányból fussanak.

Csiga: Középről kifelé húzzuk a negyedelő tengelyeket, majd kívülről befelé futó csigavonalat húzunk, a kör közepéhez.

Szélforgó: A pettyegetett kör közepéből kiindulva íves elválasztókat húzunk, először kifelé, majd a cikkelyek közepén kívülről befelé.

Becsavarodott szív: A cseppentett kört felezzük meg egy vonallal, amelyet fölülről lefelé

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}