A bűbájos Amy Adams

Ezen a héten egy olyan sztár körmére nézünk alaposabban, aki a valaha volt legmesésebb filmben szerepelt. A pici, vörös színésznő mindenkit elvarázsol elragadó megjelenésével, hatalmas kék szemeivel és tökéletes arcvonásaival. Ráadásul érdemes gél lakkos körömdíszítésére is vetni egy pillantást.

Amy Adams nailsAmy Adams Olaszországban született, de már Amerikában nevelkedett fel hat másik testvérével együtt. Korán kiderült, hogy szeret szerepelni, de eleinte inkább ének tehetségét csillogtatta meg, valamint vékony légies alakjának köszönhetően balettozni kezdett egészen fiatalon. Ám szülei válása után elkezdte vonzani Kalifornia és a filmipar.

Első szerepét a Szépség tépő című filmben kapta, majd szerepelt a Kegyetlen játékok 2-ben. De az igazi áttörést és ismeretséget a 2007-es zenés mesefilm hozta meg neki, a Bűbáj. Ez a szerep Golden Globe jelölést hozott a számára. A 2008 Kétely című filmért és a 2013-as Amerikai botrány filmért Oscar-díjra is jelölték. A Nagy szemek című filmért pedig megkapta a jól megérdemelt Golden Globe-díjat.

 

Tudtad, hogy egy interjú során bevallotta, klausztrofóbiában szenved és lámpalázas? De a lámpaláza ellenére imád karaokizni!


Amy Adams red nailsIsmertebb alakítást nyújtott a Szökőhév című filmben, az Éjszaka a múzeumban 2-ben, Az acélemberben és Batman Superman ellen című filmben.

A színésznő mai napig őrzi kecses, légies megjelenését. A stylistok szeretik is öltöztetni és olyan ruhadarabokba bújtatni, amelyek kiemelik karcsú alakját és természetes vörös haját. Kifogástalan megjelenéséhez természetesen kifogástalan körmök is tartoznak!

Természetesen Amy Adams is hódol a nude körmök trendjének, mint szinte minden színésznő, de szerencsére az izgalmas fekete és szenvedélyes vörös árnyalatokat sem veti meg. Ezen kívül kapták már lencsevégre ezüst metál gél lakkos körömdíszítéssel is, amely tökéltes kiegészítője királykék estélyi ruháinak.

Amy Adams metál gél lakkos körmeiSzerezz be te is egy metál gél lakk színt, hogy fémes csillogásúvá varázsolhasd gél lakkos körömdíszítésedet. Nem kell féltetlenül neked is az ezüst mellett döntened, az aranyra, bronzra, rézre vagy akár a rózsaszínre is eshet a választásod.

Arra viszont figyelj oda, hogy a metál gél lakkok elkészítési módja eltér a sima gél lakkokétól. Az előkészítés fázisai ugyanazok, egészen a nail prep használatáig. De utána ne a bonder után nyúlj, hanem a fényzseléért! UV lámpa fénye alatt köttesd meg a fényzselét. Most jöhet az első réteg metál gél lakk. Ezt a réteget NE KÖTTESD MEG UV lámpa fénye alatt, csak hagyd megszáradni! Jöhet a második réteg metál gél lakk, ezt már köttesd meg UV lámpa fénye alatt! Most pedig vigyél fel egy réteg fixálás mentes fényzselét, majd köttesd meg UV lámpa alatt. Már kész is a tökéltes fém hatású metál gél lakkos körömdíszítésed.


Szerezd be most a legszebb metál gél lakk árnyalatokat és tündökölj te is fémes csillogásban, mint Amy Adams! >>

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}