A karácsony igazi színei

Eljött az év legjobban várt időszaka! A házak és a terek fényárban úsznak, egyre több az elfogyasztott forraltbor mennyisége és mézeskalács illata száll a levegőben.
Webáruházunk is karácsonyba öltözött és elhozta neked a legszebb karácsonyi színeket! Arra is ügyeltünk ám, hogy az egész éves trendszíneket is megleld az összeállításunkban.

A lakkzselék és ONE step termékek között megtalálhatod a kék mély árnyalatait, ami az idei év nagyrészét uralta. Gondolj csak vissza a búvárkék, a klasszikus kék és a mélytó kék árnyalataira. A kék a nyugalom színe, ami megbízhatóságot sugároz magából. Így a nagy karácsonyi rohanásba egy kis pihenésre, lassításra ösztönözhet ez a szín. Valamint a kék valamely sötét árnyalatának viselésével a karácsonyi vacsorán kitűnhetsz a sok piros és fekete viselet közül. Bátran kombinálhatod is ezt a színt körmeiden fehér és ezüst lakkzselékkel, vagy egy merészebb lépéssel a rózsaszín valamely árnyalatával is kiegészítheted.

A másik igazán divatos szín, ami ráadásul a hónap trend színe is egyben, a marsala. A karácsony ünnepét amúgy is a piros térhódítása jellemzi, talán a Mikulás köpenye miatta, talán a piros szín érzelmet keltő asszociációi miatt… akárhogy is legyen  a marsalával te is beleilleszkedhetsz ebbe a hangulatba. A marsala szín, az ünnep jegyében, jól mutat egy kis csillámos zölddel vegyítve. De az sem gond, ha nem két szín kombinációját alkalmazod, hanem különféle díszítő elemeket használsz. Szórj ezüst csillámport a marsala körömdíszítésedbe, vagy csillámló kristálystrasszkövekkel is feldobhatod azt!

A trend színeken kívül a karácsony igazi sláger színeit is megtalálod: a fenyőfa zöldjét idéző lakkzseléket és ONE step termékeket, az aranyló díszgömbök csillogása is körömdíszítésed része lehet.

Viseld körmeiden, vagy add ajándékba a karácsony igazi színeit!

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}