A körömbőr ápolása

A körömágy, a körömágybőr érzékeny terület, amely hamar megsérülhet, könnyen túlszárad, beszakad. Fontos, hogy a megfelelő módon ápoljuk.
A körömágy, a körömágybőr helyes karban tartása az ápolt kéz ismertetője. Érzékeny területről van szó, amely hamar megsérülhet. Könnyen túlszárad, beszakad. Súlyosabb esetben be is gyulladhat, aztán annyi az ápolt megjelenésnek, nem beszélve arról a kellemetlen fájdalomról, ami a gyulladást kíséri.

A körömágy bőre nem véletlenül található ott, ahol. Funkciója, hogy megvédje a körmöt – így a testet is – a fertőzésektől. Sokan beleesünk abba a hibába, hogy túl tökéletesek akarunk lenni: olyasmit is levágunk, lereszelünk vagy lekaparunk, amit már nem kellene.


Lakkozás, körömépítés előtt

Ha egészséges a körömágyunk, akkor elég hetente vagy három hetente „megpiszkálni a dolgot“ – attól függően, hogy sima körömlakkot, vagy valamilyen tartós megoldást (géllakk, körömépítés) használunk. Tehát elég egyszerűen, a rendszeres körömápolás részeként foglalkozni vele, a manikűr egyik alaplépéseként.


 


A körömre ránőtt bőr eltávolítása
 

Miután beáztattuk kezeinket, a felpuhult körömlemezen lévő bőrt óvatosan nyomkodjuk vissza, a körömre ragadt maradékot pedig kapargassuk le. Erre a célra használhatunk narancsfapálcát, fém- vagy műanyag bőrfeltoló kaparót – ki kell tapasztalni, kinek mi felel meg jobban. Ez a lépés nem csak esztétikai okok miatt szükséges. Ha véletlenül a ránőtt körömbőrre lakkozunk, a körömlakk nem lesz tartós, gyorsan lepattog majd.


Ne piszkálj túl mélyen a körömágyba!

A körömbőr visszatolását, kapargatását végezzük finom mozdulatokkal, óvatosan. Nem szabad túl nagy erővel nyomkodni! Arra is vigyázzunk, hogy különösen, ha a fém eszközt válasszuk, a kaparó része éles, szúrós. Nehogy véletlenül túl mélyre szaladjon. Ugyanis könnyen megsérülhet a hátsó bőrredő, ami aztán gyulladást okozhat.


Körömbőr oldó készítmény

Ha a körömbőr nagyon makacsul ránőtt a körmünkre, bevethetjük a Moyra körömbőr eltávolító folyadékotis. A készítmény 1-2 perc hatóidő után feloldja a körömre tapadt bőrt és sokkal könnyebben feltolhatóvá, lekapargathatóvá válik.


 


Ne vagdosd fölöslegesen


A körömágybőr vágása nem, illetve csak nagyon indokolt esetekben ajánlott. Ehhez a művelethez kiváló minőségű rozsdamentes, steril bőrvágó ollóra van szükség, a hibás, életlen olló ugyanis nem vág, hanem tépi, szakítja a bőrt, mely szintén bőrgyulladáshoz vezethet.

Természetesen, ha a körömbőröd már leszakadt, nem hagyhatod annyiban: mindenképpen le kell vágni. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy szárazon „nekiesnek“, aztán csodálkoznak, ha egy kis darabka még mindig ott maradt belőle, kellemetlen érzést okozva, mindahányszor zsebbe nyúlunk, vagy fel akarjuk húzni a harisnyánkat. Éppen ezért, ilyen esetben mindig áztassuk be előtte a kezünket – a legjobb, ha a vízbe néhány csepp olajat is csepegtetünk. Ha másképp nem megy, ragasszuk le a leszakadt, majd levágott bőrke területét arra az időre, amíg be nem gyógyul.


Ha eleve túl száraz, érzékeny a körömbőr

Bizonyos tevékenységek, munkák végzésétől szárazabbá, érzékenyebbé válik a kéz, és vele együtt a körömágy is. Ezek közé munkák tartozik például a takarítói, a konyhai, az egészségügyben végzett tevékenységek, de meglepően az irodai vagy a postai állások is. Ezekben az esetekben nincs mese: mindig legyen nálunk kézkrém. Legyen egy a táskában, egy a mosdókagyló mellett, egy a munkahelyi íróasztalnál. Naponta többször használjuk őket, és a krémet minden esetben finoman nyomkodjuk bele a körömbőrbe is. Ha ez sem segítene, ajánlott a paraffinos kezelés. Illetve sokat javíthat a körömágybőr állapotán a Moyra körömbőrápoló olaj rendszeres használata. Értékes olajok keverékét tartalmazza, amelyek képesek mélyen behatolni a körömágyba, így hidratálja és puhává varázsolja a száraz, megviselt körömbőrt.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}