Az Erő legyen a körmeinkkel! 2.

A jediket fénykardjaik segítségével jeleníthetjük meg: feketére alapozott körmünkön tetszés szerinti párosításban piros, lila, zöld, sárga, kék, narancs vonalat húzzunk keresztirányban.

A Halálcsillagot szintén csak nagyon leegyszerűsítve tudjuk megjeleníteni: éjkékre alapozott körmökön helyezzünk el egy nagyobb szürke foltot, majd erre fessük fel kisebb és sötétebb szürke foltként a szuperlézer szem bemélyedését.

Chewbakka arca kissé túl bonyolult és részletgazdag ahhoz, hogy megjelenítsük a körmeinken (bár természetesen, aki akarja matrica formában bármikor megteheti), így inkább utalást tegyünk rá, mondjuk a hatalmas szőrmók vállára vetett öv felfestésével. Fessük a körmünket középbarnára (csubi-színűre), majd feketével fessünk szalagot keresztirányban a körömre, amelyre fehér lakkal pingáljuk rá az övön látható dobozokat.

3CPO arca nem túlságosan bonyolult, az ő mintázásához arany színűre kell festeni a körmünket. Sárgával egy pöttyöző segítségével készítsük el a szemeit, majd egy kisebb pöttyözővel rakjunk rá feketét, és rövid vízszintes vonallal a száját is rajzoljuk meg.

R2D2 kinézete meglehetősen részletgazdag, ezért ezt rendkívül leegyszerűsítve mutatjuk ebben a csokorban: a fehérre alapozott körmökre egymás alá egy nagyobb és egy kisebb téglalapot festünk, a köröm felső (cuticula felőli) harmadába. A nagyobbikba pontozóval fekete, a kisebbikbe pedig piros pöttyöt helyezünk el. Húzunk egy keresztirányú fekete vonalat a köröm felénél teljes szélességben, majd alatta három rövidebbet is, szintén sötétkékkel.

A felsorolt mintákat többféleképpen is alkalmazhatjuk. Az is nagyon jól mutat, ha minden körmünkön „másvalaki” kap helyet, de pl. a Stormtrooperekből készíthetünk teljes kollekciót, azaz nagyon mutatós, ha az ő ritmusos mintájuk jelenik meg az összes körmön. 3CPO arany alapon készülő mintája még akár elegáns is lehet, ha az összes körmöt aranyra festjük és csak az egyikre rajzoljuk meg a robot arcát. Kiegészíthetjük a mintázott körmöket „galaktikus körmökkel” is, ezek elkészítéséről már itt is írtunk, de számos videót találhatunk a youtube-on is.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}