Bolondítsd meg a klasszikust Lana Del Rey-jel!

Most egy olyan énekesnő következik, akinek a hangja egy kissé sötét, az 50’-es, 60’-as évek filmvilágát idézi. Klipjei is a film noirok hangulatát hozzák el nekünk. Megjelenése is ezt a kort jelenítik meg, valamint a vintage stílus jegyei is megjelennek. Körömdíszítései ennek megfelelően a klasszikus piros műkörmök.

Lana Del Rey piros műkörömLana Del Rey Elisabeth Woolridge Grant néven született New Yorkban egy milliomos befektető lányaként.  11 éves korától a templomi kórusban énekelt, ám ekkor még nem ez a szakma érdekelte igazából, sokkal jobban vonzódott a filmiparhoz. Dalszöveg írással is korán el kezdett foglalkozni, ez buzdította arra, hogy ő maga adja elő saját dalait.

Éveken át próbált meg betörni a pop iparba, de a hőn áhított hírnevet 2012-es Born to Die albuma hozta meg neki.

 

Tudtad, hogy felvett művésznevét hogyan találta ki az énekesnő? A Lanát, Lana Turner hollywoodi színésznő miatt vette fel, a Del Rey-t, pedig a Ford Motor Company brazil gyártású Ford Del Rey típusából vette át.”


Lana del rey bordó műkörmeAz énekesnő körömdíszítése tökéletesen illeszkedik megjelenéséhez: hosszú mélyvörös, vagy piros műkörmökkel jelenik meg a nyilvánosság előtt, amelyet előszeretettel mutogat is a nagyközönségnek.

Ha esetleg francia manikűr van a körmén, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy nem maradhat ki belőle a piros színt és a fehér végeket inkább erre az árnyalatra cseréli. Ám a szokványos mandula, vagy szalonkocka formával nem elégszik meg Lana, hanem az extrém megjelenésű stiletora voksol. Ráadásul ennek megfelelően a francia vég kialakítása is V formában történik. A vörös végeket megbolondítja egy vékonyka arany csíkkal is.

Lana del rey piros francia manikűrMindezt te is könnyedén kivitelezheted, ha szereted a zselés műkörmöket! A zselés műköröm szettben megtalálod az összes szükséges alapanyagot és kelléket, ráadásul piros műköröm zselét is rejt a csomag, így arra nem kell külön beruháznod!

A köröm formáját és hosszát kialakíthatod sablonnal, vagy stileto műköröm tipek segítségével. A V forma kialakításában pedig a francia műköröm sablonok lesznek a segítségedre.


Klasszikus, egy kis csavarral! Legyen neked is ilyen, Lana Del Rey-hez hasonló körmöd! >>

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}