Born to be hard

Sokunknak veszi el a kedvét a körömlakkozástól az, hogy a legdrágább, a legszebben és -gondosabban kifestett köröm is, 1. ha túl korán belenyúlunk, összekarcolódik, 2. ha az ember lánya házimunkát végez vagy hajat mos időközben, maximum 3-4 napig tart, és akkor már sokat mondtam.

Először csak a vége kezd picit lepattogni, majd nagyobb darabok válnak le belőle, esetleg, ha hosszú a körmünk, oldalról indulnak el a „krokodilfogak”, ahol a körmünk meghajlik használat közben, és a lakkréteg megrepedezik.

A körömlakkgyártók több ötlettel is előálltak már a köröm gyors száradását és tartósságát elősegítendő, szemezgessünk ezekből!

Fedőlakkok

Régóta létező termékcsoport ez, amely kezdetben a fényes (napjainkban a matt és egyéb strukturált) fedőréteget  szolgáltatta, majd a sérülésektől óvta a lakkfelületet, és az utóbbi időben kölcsönöz neki kemény, szilárd és masszív tartást is.

Újdonságnak számítanak a piacon a gél-lakk hatású fedőlakkok, amelyek magas fényt kölcsönöznek a lakknak, olyan hatást keltenek, mintha szalonköröm lenne az ujjakon (vastag réteg hatás) és tartóssá teszik a lakkozást.

Legyünk körültekintőek az ilyen termék vásárlásakor, mert a nagy sűrűség és a vastag réteg miatt van amelyik (nagyon) lassan szárad, hosszú ideig sérülékeny marad, és így nem tölti be a kijelölt feladatát.

Érdekesség a multifunkcionális termékek piacán a masszívvá tevő alap és fedőlakk egyben, amely a szendvics-módszerrel (alapozólakknak és fedőlakknak is ezt kell használni, két réteg színes lakk mellett) garantálja a körömlakk tartósságát.

 

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Gyorsszárító spary-k, cseppek

Számos gyártónál találhatunk már olyan felületkezelő terméket, amely a lakk gyors száradásáról gondoskodik. Ezek a termékek általában multifunkcionálisak, azaz a gyors szárítás mellett ígérik a tartós lakkfelület kialakítását, a körömágy ápolását stb.

Van amelyik gyártó spray formában kínálja a körömlakkszárító terméket, ez azért nem praktikus, mert az aprócska körmökön kívül szinte az egész kézfejet beteríti az anyag. Van, aki pipettás-adagolós folyadék formában prezentálja a dolgot, ennél esetleg félő, hogy nem terül megfelelően.

Kicsit utána olvasva, ezeknek a termékeknek a megítélése teljesen ellentmondásos. Van akinek működik, van, akinek nem, van akinek az a tapasztalata, hogy rétegenként kell alkalmazni, van, aki szerint azt nem lehet, hiszen olajos-szilikonos termékekről van szó. Lehetőség szerint érdemes ezeket kipróbálni (szalonban, ismerősnél stb.), mielőtt beruházunk rájuk.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}