Búzavirág, búzakalász árnyában…

A kékből sosem elég! Ezért a május sem telhet el nélküle. Ebben a hónapban egy igazán erős indigó lilával kevert árnyalatát hozzuk el neked.
A búzavirág kék egy igazán gyönyörű szín, amely a nyár hangulatát idézi fel már májusban is. Tudtad, hogy a gyomnövények között tartják számon? Pedig a természetgyógyászatban hosszú idők óta gyulladáscsökkentőként tartják számon! Tehát érdemes nem csak szépsége miatt kedvelned ezt a virágot.

A búzavirág a remény és a szellemi világosság, tiszta gondolatok jelképe. A nyári esküvők alkalmával gyakran kerül bele a menyasszonyi csokorba. Ekkor azt az üzenetet közvetíti, hogy a menyasszony érzelmei őszinték. Ráadásul így a „valami kék” feltétel is könnyen teljesíthető.

épített műköröm kék színes zselévelBátran viseld ezt a színt, mert megfontolt cselekvésekről árulkodik mások számára. Azt sugallhatod vele, hogy az állandóságra, biztonságra törekszel, valamint azt, hogy te magad is megbízható vagy. Azoknak szokott az egyik kedvenc színe lenni a kék, akik jó szervezőképességgel rendelkeznek.

Körömdíszítési tipp: Egy igazán aduász szín! Használhatod a kék lakkzselédet fekete, vagy fehér színnel is együtt, de a rózsaszínnel, vagy az élénksárgával is nagyon jól mutat. Vagy ha az alapszínnek egy világosabbat akarsz használni, akkor körömdíszítésed sötétkék díszítőzselével!


Vásárlási segédlet: Szerezd be most kedvencedet kedvezményesen! > >

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}