Festészet a körmökön 2.

Folytassuk a festészet megjelenésnek követését a körömdivatban! Természetesen kiemelkedő kézügyességgel rendelkező amatőrök, illetve a körömépítő mesterek a versenyeken időről-időre előveszik a festészet témát.

Minket azonban nem ez a világ érdekel, nagyon egyszerű, otthon, különösebb felszereltség és kézügyesség nélkül is megvalósítható mintákat mutatunk nektek, a festészet jegyében.

Claude Monet

A francia festő az impresszionizmus nagy alakja volt. Ez a festészeti irányzat tulajdonképpen nem is önálló irányzat, hiszen azóta is hat minden művészeti ágra. A célja az impresszió, azaz a benyomások rögzítése volt. Ennek megfelelően az impresszionista festők nem a formák, hanem a fények megörökítésére törekedtek, így hozva létre jellegzetes, „pacsmagolós” ecsetvonásokkal egy sajátos, nagyon erős hangulatú látványt.

A Monet körömminta többféle technikával is elkészíthető, a lényege, hogy visszaidézze a festő gesztusos ecsetkezelésű, ködös, szinte reszkető festett felületeit. Nem feltétlenül kell törekednünk arra, hogy bármiféle figuratív elem legyen benne, de a végső stádiumban ilyesmikkel is kiegészíthetjük.

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Az impresszionista mintához fehérrel vagy valamilyen világos színnel alapozzuk le a körmöket. Hagyjuk az alapréteget megszáradni, majd válasszuk ki, mely technikával dolgozunk tovább.

Száraz ecset technika

A körömlakkos üveg saját ecsetjét húzzuk le alaposan az üveg száján, majd amikor azt gondoljuk, hogy eléggé lehúztuk, akkor még húzzuk le kétszer. A lényeg, hogy alig maradjon benne festék. Így próbáljunk csíkokat húzni a lealapozott köröm száraz felületére. Több színt is használhatunk, akkor érdemes a világostól a sötét felé haladni, hogy ne legyen átütés.

Tunkolós technika

Használhatunk ecsetet vagy a szemfestékes dobozokban található aprócska szivacsfejű készségeket. A kiválasztott színekből tegyünk egy-egy cseppet plexilapra vagy nejlonzacskóra. Ügyeljünk rá, hogy ne vegyünk fel sokat a festékből, függetlenül attól, hogy melyik eszközzel dolgozunk. Tunkoljunk pamacsokat a köröm felszínére, több színből, úgy, hogy lazán, de befedjék a köröm teljes felületét. Itt a sötét színtől haladjunk a világos felé.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}