Finomságok a vízfestékes körömhöz

Alapozzuk le a körmünket az előző technika szerint, egészen odáig, hogy felvisszük az alapszín réteget. Itt már bátrabban játszhatunk majd a színekkel, hiszen a körömlakkból készült „vízfesték” réteg egy picivel jobban fed, mint a szimpla változata.

Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, mindenki maga fogja tudni eldönteni, hogy milyen alapszínen milyen díszítő színek mutatnak szerinte jól, illetve mennyire gáz, hogy nem fednek, illetve mennyire tetszik, hogy az egymáson fekvő színek többé-kevésbé összeolvadnak.

Ha már a színek összeolvadásánál tartunk, a technika leírásnál azt írtam, hogy érdemes az egyes színeket hagyni megszáradni, különben összefolynak, összekeverednek. Az igazság az, hogy van akinek pont így tetszik. Vannak olyan trükkök, amik ezt még külön elősegítik, vagyis van, aki nem csak hogy egyszerre teszi fel nedvesen a színeket, hanem még száraz fülpiszkálóval össze is keveri. Ha túl káoszos a végeredmény, vagy éppen fantáziátlannak tűnik, nagyot változtathatunk a képen, ha pipettából egy-egy csepp vizet cseppentünk a körömre, ami mindent feláztat. Ugyanezeket természetesen a lakk kontra lakkoldó módszerrel is megcsinálhatjuk.

Olyan is van, aki nem tesz mattító lakkot az alapszínre, mert pont az tetszik neki, hogy a vízfesték „összepöndörödik” a tükörsima felületen. Ez még fokozható ha finoman, foltokban bezsírozzuk vagy alkohollal itt-ott megkenjük a felületet.

Pöttyös Gél lakk

A kép csak illusztráció!

A vízfesték-módszer az egyik legszabadabban és legváltozatosabban alakítható technika a körömfestésben. A hígítás aránya, a felhasznált színek száma, a felkenés módja, az „utókezelés” vagyis a körmön való színkeverés, rácseppentés mind-mind annyiféle változtatási lehetőséget ad, hogy soha senkiéhez nem fog hasonlítani a körmünk, de még a magunk számára sem fogjuk tudni kétszer megcsinálni ugyanazt.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}