Házi praktikák körömfestéshez 1.

A körömdivat olyan gyorsan fejlődik és változik, hogy csak győzzük kapkodni a fejünket. Igazán komolyan követni nem is lehet már, hiszen nem csak a színek széles kínálatából kellene felszerelkeznünk, hanem a textúrák, állagok, felületek, hozzáadott dekorszemcsék és még számtalan más egyedi változó szerinti verziókat is figyelembe kellene vennünk.

Ez egy vagyon lenne, ha igazán naprakészek szeretnénk lenni, főleg, ha mindent a boltban szeretnénk megvenni, ráadásul magas minőségű márka neve alatt. Ennek kiváltására gyűjtöttünk össze pár tippet, a következő néhány bejegyzésben, amit otthon is kipróbálhattok.

Matt körömlakk

A matt körömlakkok gyakran drágák, a mattító lakkok pedig sokszor vagy nem működnek jól, vagy nem kenhetőek egyenletesen, vagy olyan tulajdonságokat kölcsönöznek a körömdekornak a mattítás mellett, amely nem hozza meg a használatukhoz való kedvünket (pl. törékennyé teszik).
Próbáljuk ki a házi mattítást, amihez nem kell más, csak a kiválasztott fényes körömlakk és némi kukoricakeményítő. Fogjunk egy papírtányért vagy egy olyan műanyag lapot, amelyet nem sajnálunk összefestékezni. Öntsünk kis mennyiséget a lakkból a kiválasztott felületre, majd kiskanállal szórjunk mellé a kukoricakeményítőből. Fogpiszkálóval kezdjünk a porból a festékbe keverni. Kezdjük nagyon kis mennyiséggel és apránként adagoljuk, ha kell.

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Természetesen a keményítő sűríti a lakk állagát, így nem szabad túl sokat hozzátenni, mert nagyon sűrű lesz. Érdemes tesztelni a körmön is, hogy mennyi az elég, akár több fázisban is kenjük fel a körömre és hasonlítsuk össze. Ez a praktika igazán akkor működik jól, ha már otthonosan mozgunk benne, vagyis érdemes rászánni az időt és a pazarlást, hogy kitapasztaljuk hogy működnek együtt az alapanyagok.
Felkenés után a lakk fényesnek tűnik, de a száradással folyamatosan veszíti el a fényét és végül matt lesz. Nagy előnye, hogy a kukoricakeményítő magába szívja a nedvességet, ennek köszönhetően gyorsan szárad a körmökön (ez persze a felvitel során hátrány is lehet).

További verziók

A kukoricakeményítőt nem muszáj minden esetben a színes lakkal összekeverni. Van, aki a felkent és még nedves lakkra ecsettel viszi fel a port, majd pár pillanat múlva ugyanazzal az ecsettel lesöpri a felesleget, mások felviszik a színes lakkot, majd a fedőlakkot keverik ki a keményítővel és így húznak a körmökre matt finisht.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}