Hogyan fessünk tökéletes körmöket? 1. rész

Megint erősödik a körömfestési divaton belül az a trend, amelyben sima egyszínű flekkekből áll össze a minta. A korábbi cikkünkben említett színárnyalatos körömfestés nem csak abból a szempontból érdekes, hogy szép színárnyalatokat kell összeválogatni, hanem abból is, hogy minden színárnyalat máshogy „adja ki” a körömfestés hibáit, így nagyon érdemes megtanulni és begyakorolni, hogy szép, egyenletes és hibátlan legyen a festés.
Természetesen nagyon sokat számít a körömlakk állaga, hiszen a sűrű, ragacsos, beszáradt lakkot nem lehet szépen egyenletesen elkenni. Nem mindegy az ecset formája és szerkezete sem, hiszen akkor tudjuk pontosan irányítani a festéket, ha megfelelő eszközünk van hozzá.

A körömlakk állaga akkor jó, ha közepesen folyós, vagyis nem annyira sűrű, hogy kenni kelljen, de nem is annyira híg, hogy száz réteg kelljen az egyszeri fedéshez. Az állag körülbelül akkor megfelelő, ha az ecsetet a lakkból kiemelve a cseppnek szüksége van néhány másodpercre ahhoz, hogy megformálódjon, de végül összeáll és leesik. Ha ennél hamarabb csöpög túl híg, ha egyáltalán nem csöppen le akkor túl sűrű.

Ami az ecsetet illeti, ezt inkább az egyéni igények határozzák meg, de az általános tapasztalat az, hogy nem jó, ha túl széles, nem jó ha túl vastag, de ugyanígy nem jó, ha túl vékony vagy túl hosszú. Volt néhány márka, amelyik azzal reklámozta a lakkjaiban elhelyezett vastag ecsetet, hogy egy mozdulattal befedi a körmöt, de ez nem mindig jó, mert cakkos lehet a széle az ecset terülése miatt. A nagyon vastag ecsetben nehezen kontrollálható, hogy mennyi festék maradt, és hogyan adja ki magából. A vastag ecset szálai szétállhatnak, így kenés közben fröccsenhet, kiszaladhat a szélére. A hosszú ecsettel általában nem lenne baj, de gyakorlott kezet igényel vele a pontos, egyenletes munka.

Mielőtt nekilátnánk, ismételjünk át néhány alap infót a körömfestéssel kapcsolatban. Soha ne feledkezzünk meg az alapozólakkról, nem csak azért mert így elkerülhetjük a köröm elszíneződését, de bízvást számíthatunk arra is, hogy kiegyenlíti a körmünk felületi hibáit. Érdemes első lépésként a színes lakkal is befedni a körömszéleket (nem csak géllakk esetén), így szebb és tartósabb is lesz a lakkozás.

A blog még nem ért véget! A folytatásért kattints ide! >>

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}