Hópehelyminták bátraknak

Ha nem akarunk matricás hópelyheket használni, megpróbálkozhatunk szabad kézi festéssel is. A részletgazdag mintához azonban mindenképpen dekor lakkokra lesz szükségünk (alapvetően fehérre), hiszen annak vékony ecsetjével tudjuk csak a hópihe kristályszerkezetét szépen megrajzolni.

Az első hópehelymintát mindannyian számtalanszor rajzoltuk oviban. Az alapja egy nagy hatágú csillag lesz. Alapozzuk le a körmöket, fessünk rá igény szerint alapszínt (pirosat, vagy ha nem ünnepi körmöt festünk, akkor jégszürkét, halványkéket). A köröm közepére felrajzoljuk a nagy csillagot. Minden szárának a közepére kisebb ágacskákat húzunk (mondhatjuk V betűnek is, amelyet ráillesztünk a szárra), a mellette levő nagy szárakkal párhuzamosan.

A következő hópihe kicsit nehezebb. A közepe egy pötty lesz. A kezdő alapozás után a köröm közepére helyezzünk el egy pöttyöt, amely köré apró V betűket fogunk festeni. Összesen hatot, amelyből kettő-kettő mindig szemben áll egymással, vagyis a hegyük egymás felé mutat. (Van ennek egy trükkje, hogy szép szabályos legyen: a pötty két oldalára festünk egy-egy egyenlőségjelet, majd azokat egészítjük ki V betűvé, és akkor már csak a kialakuló szabad helyekre kell egymással szemben egy-egy V betűt beillesztenünk.)

Ezeknek a V betűknek a belsejében,  a felezővonal mentén, a hegyből kiindulva, a körmön kifelé mutató irányban húzunk egy-egy hosszabb szárat. A hosszú szár magasságának a felénél újabb V-betűket helyezzünk el.

Elvileg itt kész lehetünk, de tovább is fejleszthetjük a hópihét, különösen, ha egyet szeretnénk egy körmön elhelyezni, nagyobb méretben. Ha a V betűk közepére húzott szárat egész hosszúra megnyújtjuk, akkor a kiinduló V betűn kívül még kettő ráfér, egyenletesen elosztva.

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Az ágak végére, és közéjük, a szabad felületekre tegyünk egyszerű pöttyöket. Mindegyik hópehely-mintát érdemes a végén fedőlakkal bevonni, egyrészt növeli a tartósságot, másrészt szép, térbeli látványt ad a mintáknak.

A bátrak – vagy akik sokat gyakorolták már a hópelyheket, nem csak egyet festenek egy köröm közepére nagyban, hanem sokkal kisebben és elszórtan, vegyesen alkalmazzák a fenti két mintát egy köröm felületén.

Mutatós lehet ezeknél a mintáknál is, a körömvégen alkalmazott szivacsos „behavazás”.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}