Karácsonyra készülünk! És Te?

A plázák és üzletközpontok már karácsonyi dekorációban úsznak. Fejben már lassan halni véljük Michael Buble vagy Maria Carey örökérvényű karácsonyi dalait. November elején ez még fura lehet, sőt idegesítő, de így már a hónap közepe-vége felé azért csak jobban rá tudunk hangolódni a közelgő ünnepekre.
 

Hópihe készítése otthon, egyszerűen!

Amire szükséged lesz: fehér papírlapok, olló és ragasztó.

Az elkészítése:

1. Vágj ki egyforma méretű négyzet alakú papírlapokat.

2. Ezeket a négyzeteket hajtsd össze háromszög alakba, majd a kapott háromszöget is hajtsd félbe, hogy egy kisebb háromszöget kapj.

3. Ha ezzel készen vagy, akkor azon az oldalon, ahol a kis háromszög kinyitható vagdosd be a papírt négy részre, úgy hogy kb. egyforma nagyságú legyen a távolság a bevágások között. A vágás vége és a papírlap zárt vége között kb. 1 cm távolság legyen.

4. Ezek után hajtogasd ki a háromszögedet újra négyzetté.

5. Az egymással szemben lévő bevágott részek sarkait ragaszd össze úgy, hogy az egyiket kifelé, a soron következőt befelé hajtod

6. Elkészült az első elemed. Összesen hat ilyet kell elkészítened, majd ezt a hatot oldaluknál fogva össze kell ragasztanod, hogy megkapd a gyönyörű 3D-s hópihédet.

Ezek a hópihék és egy fehér fényfüzér gyönyörű, letisztult dekorációjává válhatnak lakásodnak.

 
Ha már a hangulat megvan, akkor itt az ideje elkezdeni gondolkodni a megfelelő karácsonyi ajándék ötleteken! Ezeket jegyezd fel egy noteszbe, vagy a telefonodba, hiszen amikor a vásárlásra kerül a sor, lehet, hirtelen nem jut eszedbe kinek mit szántál. Egy barátnői csevej, vagy családi ebéd közben is felmerülhetnek ötletek, hogy ki mire vágyik, vagy mi az, amire szüksége lenne. Nem árt ezeket is feljegyezni potenciális ajándék ötletként!

A tervezés az alapja mindennek!

Másik kritikus pont a vásárlás időpontja. Ha túl későn fogsz hozzá a tömeggel együtt kell véghez vinned ezt az akciót, ami tolongással, kasszánál való sorban állással és üres polcokkal jár együtt. A karácsonyi ajándék és sütemények hozzávalóinak bevásárlását ne időzítsd egy napra, abból csak kapkodás lesz! Szánj legalább 2-3 napot a bevásárlásra, így a karácsonyi előkészületekből nem csak a rohanásra és a hajtásra fogsz emlékezni, így kényelmesen lesz időd mindenre.


Igen, mindenre még a dekorációra is! Eleinte csak Amerikában volt szokás a lakás ünnepi hangulatba öltöztetése, de mára már hazánkban is fényfüzérekkel és kedves kis díszekkel van ékítve a házak nagytöbbsége kívül-belül. A karácsonyi készülődést feldobhatjuk saját kézzel készített dekorációkkal. Nagyszerű tipp például ennek a hópihének az elkészítése, amelynek nincs nagy alapanyag igénye és gyorsan, egyszerűen elkészíthető.
 
Rend a lelke mindennek

Az ünnepi készülődésnek a legkritikusabb pontja és a legkevésbé kedvelt szakasza a karácsonyi nagytakarítás. Sajnos ezzel is foglalkozni kell, pedig milyen jó lenne, ha idén a Télapó a manóit küldené egy kiadós ablakpucolásra, porszívózásra és portörlésre…


De vissza a valóságba és ugorjunk a takarításon túli időkre, amikor már foglalkozhatsz a hajaddal, a ruháddal és a körmeiddel! :)

Karácsonyra ajánljuk

A karácsony örök klasszikus színe a piros és az arany, ráadásul ezek jól is kombinálhatók egymásssal. Az év ezen időszakában a csillogós, gyöngyház színektől sem kell visszariadnod. Hagyd kibontakozni kreativitásodat, díszítsd lakkzselédet angyalka mintával, fess körmeidre hóembert vagy rénszarvast. Ha nem szeretsz ilyenekkel pepecselni, akkor egyszerűen csak válassz karácsonyi akril matricáink közül. Ha bohókásabb körmöket álmodtál meg magadnak, akkor jöhet a hóember és a Mikulás minta. Ha visszafogottabbra vágysz, akkor a hópihe, csillag és csengettyű mintákat javasoljuk.
 



Facebook oldalunkon számos karácsonyi körömdíszítési ötlettel várunk téged! Sőt, ha figyelmesen és rendszeresen nézed Facebook oldalunkat, akkor hamarosan érdekes akcióval fogunk meglepni, amivel igyekszünk majd a karácsonyi nagy hajrádat idén némiképp megkönnyíteni.
 

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}