Körömdivat

A kéz esztétikájának kiemelése, a köröm ápolása, díszítése a legrégibb korok óta részét képezi a szépségápolásnak.
Már az ötezer évvel ezelőtti ősi Kínából is vannak feljegyzések, amelyekben ismertetik a köröm színezésére alkalmas festék összetételét: gumiarábikum, tojásfehérje, zselatin, méhviasz, stb. Később a különböző uralkodói dinasztiáknak saját körömszínük lett, az arany, az ezüst, a fekete vagy a vörös más-más uralkodócsaládok kiváltsága volt.

Az ókori Egyiptomban és Indiában egy jóval természetesebb és egyszerűbb módszer, a henna növény szárított és porított részeit vízzel és valamilyen illóolajjal keverték el és az így keletkezett pasztát kenték a körömre vagy akár az egész ujjvégre. Itt is a uralkodói réteg kiváltsága volt a kéz festése, az alacsonyabb osztályok tagjai ha kísérletezhettek is a pingálással, legfeljebb halvány színeket választhattak, az uralkodó színek használata halálbüntetést vont maga után.

A XX. századig háttérbe szorult ez a „divat”. A természetes módszerek receptjei elhalványultak. A körömfestés akkor tudott újra fellendülni, amikor egy újfajta autófesték feltalálása révén a körömlakk, mint kozmetikum kifejlesztésre került. Az 1930-as évekből mindannyian emlékszünk a vörös rúzzsal és körömlakkal hódító dámákra…

Századunkban egyre-másra alakulnak ki az újabb és újabb módszerek, a körömlakkok és egyéb kozmetikumok tárháza végtelennek tűnik és folyamatosan bővül. A körömfestési technikák (nyilván a körömlakkok innovatív összetétele révén) lehetővé teszik, hogy felül emelkedjünk az egyszínű lakkozás és a francia manikűr által meghúzott és évtizedekig érinthetetlen határon. A divatban búvópatakként elő-, illetve eltűnő csillámos és gyöngyházas lakkokat napjainkban a metálos és alternatív fényű (megvilágítva az alapszíntől eltérő színt kiadó) termékek fojtogatják. A legújabb trend az ombre-festés, amelynek segítségével egy szín árnyalataival vagy több színnel dolgozva tarka karmokat varázsolhatunk magunknak. A színskála is végtelen, de ha attól félnénk, hogy mégis betelik, megérkeztek a különféle egyedi felületet előállítani képes fedőlakkok, repesztő, barázdáló, mattító stb. Külön vonalat képviselnek a vékony ecsettel készülő festések, valamint a kövekkel kirakott kompozíciók.

A körömlakk mostanáig megoldhatatlannak tűnő problémája azonban, hogy külső fizikai behatásokra igen hamar (3–5 napon belül) megsérül, peregni kezd. Ennek áthidalására, illetve azon nőtársaink igényeinek kielégítésére, akik valamilyen (genetikai, élethelyzeti stb.) ok miatt nem tudják megnöveszteni a körmüket, kifejlesztésre kerültek a műkörmök. Régen ezek ormótlan műanyag lemezek voltak, amelyeket többé-kevésbé tartós ragasztóval rögzítettek a körmökre. Napjainkban azonban az innovatív megoldások kényelmesek és tartósak, jól kezelhetőek és igazodnak a kéz természetes igényeihez. Egyetlen dologban nem: sokkal tartósabbak mint eredeti körmeink. A fejlett építőanyag alatt az eredeti köröm egészséges marad és a felülete igény szerint színezhető.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}