Még egyszer az idei kikeleti körömdivatról

Részletezzük a színeket: Tagadhatatlan, hogy az idei év a különleges színek évadja. A korábbi sláger, a lazacszín továbbra is tartja magát, de bőséggel érkeznek mellé a szokatlan színárnyalatok. Már a tavaszi időszak sem csak a habos-babos világos színekről szól, bátran választhatunk erősebb színárnyalatokat is.

A kékeszöldek, zöldeskékek, a pinkes piros, a lilás rózsaszín és a feketéskék ugyanígy trendik, és a fekete-fehér együttes alkalmazásától (vagy ezek élénk színekkel való párosításától) sem kell ódzkodni.

Minden, ami formabontó

Ami a körömmintákat illeti, minden divat, ami szokatlan. Természetesen hódít a  francia, de még csak véletlenül sem a hagyományos formában. Ha olyan színt akarsz kipróbálni, amiben nem vagy biztos, hogy teljes festésként megállná a helyét, nyugodtan takard el a felét feketével, vagyis fesd fel a színt a körmeidre, majd húzz egy hosszanti vagy kereszt irányú csíkot a közepén és fesd le az egyik felét feketével.
A hold eltérő színű festése már majdnemhogy megszokott, ezért inkább a lenövés vagy a lekopás festése dívik. Ezt úgy kell érteni, hogy a körömágy melletti keskeny ívet, illetve a körömvég szintén nagyon keskeny ívét festjük más színre, mintha a lenövést pótoltuk volna ki vagy a lekopást korrigáltuk volna.

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Ha túl egyszerűnek találod az egyszínű flekkeket, fogj egy vékony ecsetet vagy fogpiszkálót, és húzz egy egyszerű vonalat (vagy többet, ahogy neked tetszik) valami nagyon kontrasztos színnel a körmök teljes felületén át.

Az ellentétek asszonya

Az idei év talán legszignifikánsabb trendje a natúr és a feltűnő dolgok keverése. Ennek jegyében tér vissza a gyöngyház divatja, de nem a fehér és szivárványos, hanem a nude csillogós árnyalataiban. Csak tökéletesen manikűrözött, rövid vagy félhosszú körmökön mutat szépen!
A nude vagy átlátszó alapozás kivillanhat színes, sőt kifejezetten erős színű minták alól. Választhatjuk a natúrra alapozott köröm fentiek szerinti részleges festését (lenövés vagy lekopás íve, egyszerű vonalak), de még izgalmasabb, ha nagyobb mintákat (bandage-szerű vonalakat, ami egyébként a ruhadivatba is betört új trend, csipkéket vagy figurális dolgokat) teszünk a színtelen alapra.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}