Milyen formájú körmöket kérjünk, készítsünk 2017-ben?

Nagyon régen ejtettünk már szót a körömformákról, hiszen – bár természetesen ezeknek is minden évben meg van a maguk trendje – a való életben általában úgy van, hogy mindenkinek meg van, ami tetszik, ami kényelmes és általában azt kéri a műkörmösétől. Azért, így az új év hajnalán pillantsunk kicsit a kifutókra, tájékozódjunk róla, hogy a divatguruk mely formákat részesítenek előnyben 2017-ben.
Az, hogy legtöbben egy adott forma mellett tesszük le a voksunkat előbb-utóbb, azért is van, mert nem minden körömforma mutat jól minden kézen. A széles ujjakat/körmöket a kocka még tovább szélesíti, a tömzsi ujjakra ajánlott az elnyújtott fazon, hiszen optikailag megnyújtja azokat, és a hosszú vékony ujjakon pedig nem mutat jól a pipe hosszú, elkeskenyedő formája, hiszen még hosszabbnak mutatja azokat. Talán ezért is van az, hogy nem egy kiemelt forma az év divatja, hanem inkább három vagy négy, hogy minden kézformához és életmódhoz találhassunk aktuálisat.

A 2017-es évben a legtrendibb fazonok a kerekített, a lekerekített négyszög, az ovális és a nyújtott mandula. Ha megfigyeljük, egyik sem túlzottan szögletes vagy hegyes, így azt láthatjuk, hogy a divat az agresszív, elriasztó (vagy éppen védekező) körömformák felől a lágyabb, barátságosabb formák felé mozdul el.

A kerekített (rounded) körömforma

A lekerekített köröm úgy néz ki, mintha a mosolyvonalhoz egy negyed holdnyi körömvéget illesztettünk volna hozzá. A lekerekített köröm íve végig töretlen, ez különbözteti meg az oválistól és ez teszi hasonlatossá a mandulához. Kellemes, mert se nem hosszú, se nem rövid, így a vékonyabb és a kissé széles ujjakhoz is jól megy. Csinálhatjuk hosszabbra is, de akkor a két oldalsó szél egymással párhuzamos marad, és a körömvég erőteljes (vagyis teljesen gömbölyű) lekerekítése így sem maradhat el.

A széles körmöket optikailag keskenyíti és nyújtja, de nem nagyon, így vékonyabb ujjakon is jól mutat. Ha hosszúak az ujjaink, nem érdemes nagyon hosszúra hagyni, maradjunk inkább az általános hossznál, ekkor kiegyensúlyozott formát és harmóniát csempész a kéz megjelenésébe. A kerekített forma talán a legvisszafogottabb az idei év trendformái közül, ez az, amely a természetes formákat követi, kiegyensúlyozza és kihangsúlyozza a nőies oldalát a személyiségünknek.

A blog még nem ért véget! A folytatásért kattints ide! >>

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}