Rózsaszín álom Ariana körmein….és a tiéden is!

Az idei év egyik vezető trendszine a rózsakvarc, ami a sztárok fantáziáját is megmozgatja! A rózsaszín mellett tette le voksát Ariana Grande is. Persze ő nem 2016-ban kezdte el az őrületet, hanem már sokkal hamarabb is a rózsaszín színes zselés műkörmök rajongója volt. Lesd el mi az ő tökéletes manikűrjének a titka.
Ariana Grande karrierje hamar beindult, már 15 évese szerepelt a Brodwayon egy musicalban, valamint szinkron szerepeket is kapott mesefilmekben. Az igazi áttörést a Nickelodeon csatornának köszönheti, ahol a V,mint Viktória sorozatban kapott szerepet.  Ebben a műsorban mutatta meg először zenei tehetségét, ugyanis több számban is együtt énekelt a főszereplővel. Első saját dala 2011-ben jelent meg és azóta is számos dallal, kislemezzel és videóklippel büszkélkedhet. Több lábon él a fiatal lány, már saját parfüm és ruha márkát is piacra dobott, ráadásul hivatalos oldalán szignózott pólókat és pulcsikat is rendelhetsz tőle!
Ariana grande rózsaszín műköröm

 

Tudtad, hogy az énekesnő vegán életmódot folytat? Megnézte Blackfish- Egy kardszárnyú története című filmet ami annyira meghatotta, hogy ennek köszönhetően csatlakozott húst nem fogyasztó állatvédők táborába.

 

Az elsőre szelídnek és kedvesnek tűnő lány ám nem annyira aranyos mint gondolnánk! Szeret drámázni és a hiszti sem áll távol tőle. Egy autogramm osztás után egyenesen rajongói halálát kívánta a pletykák szerint.
Magánélete részleteit előszeretettel osztja meg az Instagrammon, amit te is nyomonkövethetsz és így te is rábukkanhatsz arra, hogy ezeken a képeken szereti középpontba helyezni imádott rózsaszín zselés műkörmeit.

Ariana Grande rózsaszín műkörme

Nem mindannyiunknak nő vihar sebességgel a körme, sőt, a nők nagytöbbségének hamar berepedezik és letörik saját körme, mivel azok nem elég erősek és idővel elvékonyodnak. Erre nyújtanak megoldást a műkörmök, amik nem csak esztétikusak, de védelmet is biztosítanak természetes körmeidnek. Megvédi körmeidet a környezeti hatásokkal szemben és vastagabbá teszik azt.

A zselés műköröm nem igényel mindennapos ápolást, lakkozást, újra festést, így időt spórolhatsz meg magadnak és akár 3-4 héten át is élvezheted zselés műkörmödet. Ráadásul ha ragaszkodsz a már meglévő mintához és formához nem kell eltávolíttatnod a lenőtt körmeidet, hanem akár fel is töltetheted azt.

 

A színes műköröm zselé titka

A színes műköröm zseléknek köszönhetően körmeid a szivárvány bármely színében tündökölhetnek. Válaszd te is a rózsakvarc árnyalatokat, mint Ari. Vidámságot csempésznek hétköznapjaidba, ráadásul kifejezheted vele romantikus, érzéki oldaladat. Több gyönyörű árnyalat áll rendelkezésedre. Ha a szolídabb megjelenésre voksolsz, akkor a halvány színek közül válogass, de ha nem riadsz vissza az extrém megjelenéstől sem, akkor az erősebb, neonosabb árnyalatú rózsaszínek is felkerülhetnek a körmeidre.

Ariana Grande pink műköröm
Meg vagy elégedve a körmeid hosszával és formájával, de mégis szükséged lenne valamire, ami megerősíti és ellenállóbbá teszi körmeidet? Nem kell rögtön arra gondolnod, hogy csak extrém hosszúsággal lehetnek műkörmeid! Ha természetes hatást akarsz kelteni, akkor használd a színes zselét építő zselé nélkül! A kellő védelmet és színt megkapják körmeid, de a nélkül, hogy meg kellene növelned körmeid hosszúságát.

Varázsolj el te is mindenkit rózsaszín színes zselés körömdíszítéseddel, hiszen látod, a sztároknak is beválik! Ehhez nem kell más, válaszd a színes zselék közül az a legnépszerűbbeket, mint a #007, #027, #029 és #059-es színes zseléket!

Vagy menj teljesen biztosra és válassz egy Zselés műköröm szettet, amiben mindent megkaphatsz egyben! Keresd a szetteket itt! >>

Vannak kedvenceid akinek a körmeiről szeretnél többet hallani? Akkor szavazz itt!

 

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}