Sakk, matt

Nem olyan régen dobták piacra a matt körömlakkokat és annak még kevesebb ideje, hogy valóban széles színskálából válogathatunk már ezeknek a különleges effekttel bíró körömlakkoknak a piacán. Évről évre menőbbé vált ez alatt az időszak alatt a matt lakk (illetve az utólag lemattított lakk-flekk, ami azért nem ugyanaz), de az idei az első év, amikor igazán kinyílt a matt-világ.
Az elmúlt években három eset volt lehetséges: fényes és matt lakk kombinációja (francia vagy valamilyen ráfestett minta, egymást váltó kockák stb.), egyszínű matt felületek. Idén azonban már tényleg mindent szabad, amit fényes lakkal is elkövetne az ember. Több színű minta, inda, ombre, rátétek, 3D, mindezt teljes egészében matt körömlakk-alapanyagokból.



(Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az idei év matt körömlakkja a porcelánfényű lakk, vagyis az, amelyik nem műanyagosan magasfényű, hanem kissé selymesebb. De erre majd egy külön bejegyzésben visszatérünk.)
Nézzünk néhány konkrét mintát, amellyel elkezdhetjük matt pályafutásunkat és biztosak lehetünk a sikerben!

Matt ombre

Amikor az átmenetes minta divatba jött, azt hittük, hogy az igazi mélységét, a mint térbeli hatását azzal adhatjuk meg, hogy a végén magas fényű fedőlakkal zárjuk le az elkészítés folyamatát. Ez most megcáfolódott, hiszen a matt ombre hasonlóan érdekes perspektívát rejt magában, mint a fényes, mégis el kell ismerni, hogy teljesen más.

A matt ombra esetében kissé olyan hatású a látvány, mintha vastag szivacsok lennének a körmeinkre ragasztva, amelyeken játszik a fény.

Matt japán minta

Az elmúlt év egyik legnagyobb slágere a japán tusrajzokhoz hasonló finom és egyszerű virág- vagy növényminta volt, amelyet alapvetően világos alapra (halvány rózsaszín, bézs, világos szürke) helyezünk, jellemzően az ékszerujjon. Amikor a népszerűsége növekedni kezdett, azt hittük, hogy a varázsa abban áll, hogy olyan, mintha egy porcelánváza festésének darabkáját látnánk. Na most kiderült, hogy matt alapon ugyanolyan mutatós, sőt jár mellé a többi köröm (egyszínű flekkek) mattítása is.



Matt 3D körmök

A matt felület gyakran sokkal plasztikusabban megmutatja a felület térbeli mintáit, így nem csak kiemelkedő, de besüppedő minták „elhordására” is alkalmas. Idén divat a matt felületbe karcolt minta is, de bátran próbálkozhatunk a ráépített változatokkal is.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}