Sztárok és körmeik-Kaley Cuoco

Az egyik legnépszerűbb sorozat, az Agymenők sztárja, mindenki kissé butácska, de az élethez szarkasztikusan hozzáálló Pennyje minden díjátadón elegánsan, tökéletesen manikűrözött körmökkel jelenik meg.
Pár kivétellel elmondható, hogy mindig ugyan azt a design-t használja, ami mondhatni lassan védjegyévé válik! Ez pedig nem más, mint, hogy minden körmét azonos színűre festi, kivétel a gyűrűset, ami mindig egyedi, más színt kap. A négy úja a ruhájához passzol színben, míg az ötödik a kiegészítő színéhez illeszkedik. Előfordul, hogy csak egy árnyalattal sötétebb rózsaszínt ken fel, vagy pasztellszín mellé egy élénk vöröset választott.

2013 szilveszterén mondta ki a boldogító igen a színésznő, így azóta már hivatalosan Kaley Cuoco Sweeting-nek kell hívni. A menyegzőn egy rózsaszín Vera Wang ruhát viselt. A jeles alkalomra is hasonló körömfestés mellett döntött: mindkét kezén csak egy-egy köröm volt eltérő a többihez képest, ami persze tökéletesen illett esküvői ruhájához.  Ám ekkor nem a színeket variálta meg, hanem a gyűrűsujján a körmeit teljesen strasszok fedték be.


Ehhez a körömfestéshez nem kell különösebb technikát elsajátítani, elég, ha ugyan úgy készíted el, mint az összes többi lakzselédet, mégis játékos, ápolt körmöket varázsolhatsz vele magadnak. Ha úgy érzed nincs kézügyességed egy nagyobb volumenű körömdíszítéshez, akkor ezt neked ajánljuk, hiszen gyerekjáték elkészíteni! Ráadásul a strasszos verziót is el tudod készíteni sajátotthonodban gond nélkül.

Javasoljuk, hogy  nézz szét minden hónapban az aktuális trend színek között. Válassz közülük kettőt, amikhez ráadásul akciósan juthatsz hozzá!

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}