Sztárok és körmeik-Zooey Deschanel

Zooey Deschanel az Új lány című sorozatnak köszönhetően lett az új kedvenc. Hiszen melyik nő ne tapasztalta volna eddigi élete folyamán, hogy milyen kínos helyzetbe is lehet keveredni akaratunkon kívül…és hogy ezekből hogyan is vághatjuk ki magunkat? Ehhez mutat humoros és néha, nos igen, kínos példákat a sorozatban Jess bőrébe bújva.
A színésznőt először az 500 nap nyár című romatikus filmben láthattuk, ahol a vintage stílus jegyeit magán viselő karakterként tűnt fel. De a színésznőről készült képekről kiderült, hogy ez bizony a saját egyéniségére is jellemző, sőt mindettől a sorozatban sem vált meg.

Ezen kívül másik nagy érdekessége a színésznőnek, hogy a különböző rendezvényeken és díjátadókon szeret érdekes körömdíszítésekkel megjelenni. Elsőnek egy olyan körmöt mutatunk meg tőle, amit te is könnyedén elkészíthetsz otthonodban, ráadásul túl sok eszköz sem kell hozzá. A 2014-es Emmy Gálán jelent meg ilyen körömdíszítéssel, amihez egy hosszú élénk rózsaszín estélyit vett fel.

Ennek a körömnek az elkészítése egy nagyon egyszerű módszerrel történik, nem kell hozzá más csak egy körömdíszítő csík. Ezeket a fémes csillogású díszeket több színben is megtalálod webáruházunkban. Felhelyezése egyszerű, ragaszd lakkzselédre, vágd le a széleket és fényzselével biztosítsd a tapadását. Ráadásul olyan mintában helyezed el körmeiden, amilyenben csak szeretnéd: legyen az átlós, vízszintes vagy függőleges. Viszont ha egy tanácsot elfogadsz tőlünk Zooey-val ellentétben, te ne a körmeid 2/3-ánál helyezd el a csíkokat, hiszen ez optikailag rövidíti a körmöket. Egy átlós vonallal, vagy hosszanti csíkozással hosszabbnak mutathatod körmeidet.

Ennél persze bonyolultabb körmökkel is láthattuk már a színésznőt. A bohókás megjelenéstől, mint azt tudjuk, nem riad vissza a való életben sem. Lencsevégre kapták már hangjegyes körmökkel, filmtekercset idéző mintás körömdíszítéssel, valamint olyan francia manikűrrel is, ami egy csokornyakkendős ingre emlékeztet leginkább.


Ha te is szeretsz vidám és önfeledt lenni, akkor ne habozz, és készítsd el valamelyik Zooey kreálmányt és közben nézzétek meg az 500 nap nyár című filmet, ami egy tökéletes Valentin-napi film!

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}