Tavaszi kézápolás

A tavasz több szempontból is nehéz időszak a kezeink és a körmeink számára. A hosszú tél alatt, akármilyen gondosan is próbáltunk odafigyelni, a vitaminraktáraink bizony kimerültek.
A hideg időben kesztyűvel védtük a kezeinket, de ahogy langyosodik az idő, a védelem elmarad, viszont tavaszi szelek és esők még mindig jöhetnek, ami keményen próbára teszi a kezünk védekezőrendszerét. Mindennek tetejébe közeleg a húsvét és vele a tavaszi nagytakarítás, a legkülönfélébb vegyszerekkel és súrolóeszközökkel, és fizikai erőkifejtésekkel és áztatásokkal kísérve. Ez pedig végképp beteszi a kaput a kezeink és főleg a körmeink számára.

Hogyan védekezzünk?

Egyrészt érdemes még fel-felvenni a kesztyűt. Mármint nem csak a bőrünket érő romboló behatások ellen, hanem a kezünk védelmére. Ha hűvös van vagy fúj a szél, vegyük még fel a télit vagy éppen szerezzünk be egy párat vékonyabb változatban is. Régen a hölgyek csipke-kesztyűt hordtak, aminek nem csak az volt a célja, hogy díszítse a lágy kacsókat, hanem az is, hogy megóvja a kellemetlenségektől. Használjunk gumikesztyűt a mosogatáshoz, takarításhoz is!



Megvédhetjük a kezeinket úgy is, hogy igyekszünk a bőr felületén található sav- és enzimköpenyt helyreállítani. Ezt egyrészt úgy tehetjük meg, hogy nem használunk túlzó hatású szappanokat kézmosáshoz, másrészt úgy, hogy igyekszünk mindig szárazra törölni a kezeinket. Lehetőleg ne használjunk fújós kézszárítót! Kenjük be a kezeinket hetente legalább egyszer sheavajjal, amely kémiai összetételében nagyon hasonlít a bőrünk által kiválasztott védelmi szereppel rendelkező enzimréteghez.

Hogyan ápoljunk?

Ha kifújta a kezünket a szél, olyan hatóanyagokat érdemes választani, amelyek egyszerre gyulladáscsökkentőek, mélyen hidratálnak és gyorsabb termelődésre ösztönzik a bőrsejteket, illetve a bőrünk rugalmasságáért felelős anyagokat (pl. kollagén). Kiváló keveréket készíthetünk kókuszolaj, shea- és kakaóvaj felhasználásával. Ezek kombinációjában az a különleges, hogy különböző rétegekben hatnak intenzíven, így egyszerre regenerálják a bőrt és még védőréteget is képeznek.

A gyorssegélyek számbavétele után most nézzünk egy alaposabb ápolási módszert, amely természetesen nem csak a kéz bőrét, hanem a körmök ápolását is magába foglalja.



Lépés: körömformázás

Lehet, hogy úgy tűnik, hogy a közepébe csapunk ezzel, pedig nem. A körmök formázását (különösen ha reszelővel dolgozunk) még akkor kell elvégezni, amikor a körömlemez száraz, ugyanis ha kiázott körmöt reszelünk, akkor rojtosodni fog, de akár a rétegei szét is válhatnak. Vágjuk le a körmeinket a megfelelő hosszra, majd reszelővel alakítsuk ki a kívánt formát.

Lépés: áztatás

Készítsünk a kezeink számára egy csodás wellness-fürdőt! Kézmelegnél kicsit melegebb vízben oldjunk fel szódabikarbónát, majd merítsük el benne csuklóig a kezeinket! A szódabikarbóna fertőtlenít (ez jó arra az esetre is, ha véletlenül megsérted a bőrt a manikűr során), felpuhítja a bőrt, megnyitja és tisztítja a pórusokat és fehéríti a körmöket. Alternatív lehetőség, hogy a kézfürdő vizébe szódabikarbóna helyett pár csepp frissen facsart citromlevet és olívaolajat cseppentesz. Ugyanazt a hatást érheted el.



Lépés: a kézfej bőrének radírozása

A kiázott bőrről könnyedén eltávolíthatjuk az elhalt hámsejteket, ha olívaolajjal elkevert cukorral átdörzsöljük a kézfejet. Az is hasonló hatású, ha körömkefével vagy kifejezetten erre a célra szolgáló, kerek fejű, nyeles kefével alaposan átkeféljük a bőrt és a körmöket is.

A körömbőr feltolása/eltávolítása

A körömbőr vagy kutikula a köröm és a körömágy közötti részből „jön” elő, a köröm növekedésével párhuzamosan. Teljes felületével rátapad a köröm felületére, és ahogy nyúlik, a növő körömmel haladva, elvékonyodva kiszárad. Akkor tudjuk hatékonyan eltávolítani, ha feláztatjuk, a nagy részét frottír törülközővel erőteljes dörzsöléssel eltávolítjuk, majd jöhetnek a részletek. Ekkor alkalmazhatunk rózsafa-pálcát, körömbőr-feltoló fém eszközt.



Lépés: a körömágy bőréről a bőrkeményedések eltávolítása

Ezt a lépést bőrollóval, óvatosan végezzük el, ügyelve, hogy csak az elhalt bőrt távolítsuk el. A körömágyat ne vágjuk körbe, inkább csak toljuk vissza.

Lépés: krémezés, hidratálás

A krémet csak úgy issza majd be a bőrünk egy ilyen előkészítés után!

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}