Tavaszt, most!

Enyhe tél után fagyos tavasz, ez a mi formánk! Hogy még az északi sarkon is melegebb van mint nálunk? Sebaj, melengessük meg a szívünket-lelkünket a 2018-as tavaszi körömtrendekkel!

Virágok, virágok szépen nyíljatok

Az idei évben a virágok nem férnek el a körmökön, tovább burjánzanak az ujjakra vagy akár a kézfejre is. Ez nem újdonság, amiben a korábbi évektől nagyban különbözik a trend, hogy a virágok (és a száruk, indáik) színesek, mind a körmökön, mind a bőrön. Akkor jó az idei virágos festés, ha minél élethűbb: minél harsogóbb a zöld, minél perzselőbb a piros, virítóbb a sárga, minél égszínebb a kék, annál jobb.

A realizmus a virágok formájára is vonatkozik, vagyis valós százszorszépet, boglárkát, katángot vagy rózsát fessünk és ne spóroljunk a hellyel sem. Persze a bőrre nem körömlakkal festünk, oda válasszunk inkább szemceruzát vagy színezett barna hennát, egyéb testfestéket.

Kora tavaszi csillogás

Megfigyelted már hogyan csillog a tavaszi, még halovány napsütés a szabad vizek felületén? Játszik a sápadt fény, ide-oda szaladgál a csillámlás, néha olyan mintha izzana, néha pedig mintha kristályok borítanák a felületét.

Ez a jelenség úgy tűnik, hogy több fronton is megihlette a tavaszi trendgyárosokat, hiszen egyrészt a csillámos-gyöngyházas csillogás divat-idejét meghosszabbították a tavasz végéig, másrészt behozták a nagy kövek divatját. Nézzük melyik mit takar!

A csillámos-gyöngyházas csillogást a jeges, téli divatú körömfestéseknél és a karácsonyi ünnepi mintáknál sokat emlegettük már. Akkor azt hihettük, hogy a jégkristályokhoz és jégvirágokhoz illő fényhatásoktól a tél végével el is búcsúzhatunk, de nem így történt. Tavasszal a jégszínű csillámos körmök színes gyöngy vagy kristályberakásokkal egészülnek ki, így ez a hangulat már kiválóan érzékelteti az átmenetet: a napfényes és mégis hűvös idő által keltett benyomásokat.

A fentebb említett másik vonal, a nagy kövek divatja egy korábbi trend szélsőséges felerősödése. A – szintén kissé télies vagy komor – alapszínre óriási köveket illesztünk, minden körömre egyet. A legjobb, ha minden ujjra más formájú kő jut, de ezek nyugodtan lehetnek furcsa formájúak, feltűnőek, érdekesen csiszoltak.

Punk, emo vonal

Érdekes, mintha a divattervezők is érezték volna, hogy „rossz vége” lesz az idei télnek (vagy rossz eleje a tavasznak), szinte mindegyik divatirányzatba becsempésztek némi komolyságot. Így van ez például a csillogás divatja és a különféle dekadens (punk vagy emo) irányzatok összekapcsolásával is. Jó példa erre a gyöngyházasra kifestett szürke vagy rózsaszín köröm, amely ombre módon feketében végződik.



A punk vonalat képviseli a „karom a körömben” festés, amely úgy készül, hogy ugyanannak az árnyalatnak a világosabb árnyalatával előkészített teli flekkes körömre a sötétebb árnyalattal nagyon hegyes szögű háromszöget rajzolunk. Hogy néz ez ki a gyakorlatban? A körömvég középső részén kijelölünk egymástól 2 mm távolságnyira két pontot, majd a körömágyi végen az oldalsó körömágyaktól 1-1 mm-re még kettőt. Ezeket hosszában összekötjük és a két vonal által határolt részt festjük le a sötétebb árnyalattal. Ez a sáv olyan a körmökön, mint egy punk taréj a fejtetőn. Akkor a legmenőbb ez a festés, ha az egyik árnyalat metálos verzióját használjuk.

Missoni, aki színesben újraköti a világot

Az amerikai divatsajtó által „put-togethernek” nevezett stílus tette világhíressé az olasz Missoni márkát. A pezsdítően színes, fura illesztéseket alkalmazó divatmárka egyik jellegzetes kollekciója a kötött ruhák kínálata, amelyen belül is a színes cikkcakkminta védjegyükké vált. Később persze készült számos másféle kötött ruhadarab is, a lényeg a cikázó sokszínűség, vonalak és más minták kavalkádszerű alkalmazása. Most ezek a minták átvándoroltak a körmeinkre mint a norvég pulcsik mintái: egymásba fonódó színes szálak, kötegszerű színes csíkok, amint keresztezik vagy átfonják egymást. Nem egyszerű megfesteni, de nagyon ütős, színes, trendi és ami nem utolsó, elindítja a tavaszi pezsgést abban, aki ránéz.



Ha már márka, legyen sport is!

Már tavaly láthattuk az első „fecskéket” a márka alapú körömfestés divatirányzatában, amikor különféle divatbemutatókon például hilfigeres körmökkel vonultak a modellek. Főleg olyan márkák esnek ennek a trendnek „áldozatul”, amelyek logója néhány vonallal vagy egy-két nagy színes folttal letudható, mint az említett Tommy Hilfiger vagy épp a Nike.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}