Tűminták gél lakkhoz

Mivel a gél lakk képlékeny marad egészen addig, amíg meg nem lámpázod, kiválóan alkalmazhatóak hozzá a cseppentős és tűvel „húzott” minták, amelyekkel korábbi bejegyzéseinkben foglalkoztunk már.

Mire is gondolok pontosan? Azokra a fajta mintákra, amikor a bőven felvitt lakkrétegbe cseppentünk bőséges más színű lakk-cseppeket, amelyeket egymásra ültetünk vagy éppen tű vagy más eszköz segítségével formázunk.

Annyi a különbség, hogy a gél lakk rétegeit nem szabad vastagon felvinni, viszont nem is kell tartani attól, hogy, hogy elkezdenek megkötni.

Teknőspáncél

Világos, közepes és sötét árnyalatait válogassuk össze a zöldnek, kékeszöldnek, barnászöldnek, szürkészöldnek stb. A legvilágosabb árnyalattal alapozzunk, vagyis vigyük fel az első két réteget (persze előkészítés, bonder után). Az első réteget annak rendje és módja szerint lámpázzuk meg, majd vigyük fel a másodikat. Vegyük fel az első színt az ecsetre, válasszuk ki a pötty helyét, majd tegyük le az ecsetet, és várjunk pár másodpercet, amíg lecsurog a festék. Ez szépen terülni kezd. Néhány pöttyöt tegyünk így le, majd jön a második, harmadik, amennyit választottunk. Akkor lesz páncél-szerű, ha a pöttyök megfolyva egészen közel kerülnek egymáshoz és az alapszínnek csak egy vékony csíkja választja el őket.

Pöttyös Gél lakk
A kép csak illusztráció!

Ha kész a minta, lámpázzunk, majd fényzselével fejezzük be és ismét lámpázzunk.

Egymásra pettyegetett
Vidám, és ha akarjuk retró körmöket varázsolhatunk magunknak ezzel a technikával. Szép lesz az eredmény, ha egy alapszínt plusz egy adott szín árnyalatait választjuk, de akkor igazán feltűnő, ha egymástól eltérő, de harmonikus színcsoportot válogatunk össze. Vigyük fel az alapszínt, majd helyezzünk el néhány nagyobb pöttyöt (hosszabb ideig tartjuk lent az ecsetet, hogy lefolyhasson a festék), ezekre más színnel egy-egy kisebbet, majd ezekre még kisebbet.

Tű fokán...
A pettyegetett mintákat izgalmassá tehetjük, ha tűvel vagy fogpiszkálóval elhúzzuk a pöttyöket. Ha egy pötty közepéből egyenesen, vagy hajlítva kifelé húzzuk a vonalakat, virág lesz az eredmény, ha egy pöttyöt egyenest áthúzunk, akkor száras szív alakú levelet kapunk stb..

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}