Vidámság a tél közepén: díszítés FIMO rudakkal 2.

Hogyan vigyük fel a FIMO gumidíszeket a körömre? Vágjuk le előre a kis gumikarikákat, amiket használni szeretnénk. Képzeljük el a kompozíciót és készítsük ki a hozzá való eszközöket, festékeket.

Készüljünk fel arra, hogy aránylag nagy mennyiségű festékeket kell használnunk, hiszen vastag rétegbe tudnak szépen és tartósan beleragadni a gumidíszek (ugye a műkörmös zselé-lakkba applikálja ezeket). Tehát valószínűleg a száradás elég lassú lesz, így a fölső rétegeknek szánt lakkok esetében lehet, hogy érdemes gyorsan száradó verziókat választani.

Vigyük fel az első réteget a körömre, majd rögtön utána vigyünk fel egy következőt is. Hegyes végű csipesszel fogjuk meg a gumidíszt és illesszük a végleges helyre. Nagyon vigyázzunk a felhelyezéskor, hiszen a dísznek ott kell maradnia, ahova letettük, nem lehet felemelni és átrakni, de tologatni sem!

Ha a helyén van, a csipesz hegyével egy határozott, rövid mozdulattal nyomjuk meg először a közepét, majd haladjunk végig a szélén körben. Ettől elvileg bele kell ragadnia a lakkrétegbe, de amíg a lakk szárad, folyamatosan nyomkodjuk a gumikarikát.

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Amikor az alsó réteg megszáradt, a gumidísz rögzült, jöhetnek a felső rétegek. Tegyünk egy réteget a gumikarika tetejére, majd „tunkoljuk” a széleket körbe, hogy a karika és a köröm találkozásánál levegőmentesen zárjon a fedőréteg.
Hagyjuk, hogy ezek az aránylag „bő lével” felvitt rétegek terüljenek, száradjanak kicsit, ekkor jött el az alkalom, hogy további gumidíszeket vagy egyéb díszítéseket készítsünk az adott körmön.

Ha készen vagyunk minden mintázással, akkor vigyünk fel egy újabb réteget a fedőlakkból, amely lezárja és védi az összes munkánkat.

Ha nem akarunk olyan sok réteggel alapozni, vagy nem érezzük biztonságosnak, akkor használhatunk a gumidíszek alá körömragasztót is. Ebben az esetben az alap lakkréteget vigyük fel, hagyjuk megszáradni, és ez után csak egy icipici csepp ragasztót tegyünk az egyes díszek alá, és úgy nyomkodjuk rá a megszáradt lakkrétegre. Arra ügyeljünk, hogy a gumi egész felületén

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}