A következő körmöd már lehet krampuszos és mikulásos

Vigyázz, kész, ho-ho-ho-hó!

Azoknak, akik most cserélik le a körmeiket, vagy most szedik le a gél lakkot, azoknak könnyen lehet, hogy a mostani után a legközelebbi körmük már Mikulásos témában díszíthető… hiszen máris belekeveredtünk a novemberbe, és hamarosan itt a csodás december! Persze az idő hűvös, olykor szomorkás, mégis sokan szeretik a decembert még a télellenesek csoportjában is, hiszen ilyenkor sok szép ünnepünk és a gyerekkorra emlékeztető szokásunk van, mint például a virgács és a Mikulás!

Ha unatkozol egy kicsit, vágj bele egy kis tervezgetésbe, keress szuper képeket, akár itt, akár máshol, majd szerezd be tőlünk a lakkokat és díszeket remek áron, és pár hét múlva már ragyoghatnak is az ünnepi manikűrök, pedikűrök! Mi alig várjuk! Te hogy vagy ezzel?



 

A kék nagy divat idén, ideje bevetni még év vége előtt!

Kevésbé megszokott, mégis remek köröm szín a kék. A klasszikus kéket különböző formációkban is bevetheted idén karácsonykor is divat ide, vagy oda. A kékek közül meleg árnyalatok közé sorolhatók azok, melyekben egy kevés piros is keveredik, ettől mélyebb, akár lilához közelítő sötétek alakulnak ki.

A világosabb kékek rózsaszínes, babás árnyalatai a világosabb színek kedvelőinek hoznak majd felüdülést. Téliesítheted a látványt egy kevés fehérrel, vagy hűvös csillámmal, áttetsző fényes fedőlakkokkal.


 

Már most elkezdhettek kesztyűt hordani!

Kesztyűt hordani talán kellemetlenség lehet, különösen, ha még nem szereztünk be egy „okostelefon barát” darabot. Mindenesetre egy puha, meleg kesztyű viselése többek között megóvhat minket fertőzésektől, makacs baciktól.

A csípős hideg idején viselve a reumás panaszokat is megelőzheti, amiért később nagyon hálásak lehetünk magunknak. Emellett a bőr is kevésbé szárad ki, kevésbé repedezik, így minimális odafigyeléssel tudjuk karbantartani a körmeinket, a körömágyat is.


 

Ideje beszerezni egy kezdőszettet?

Ha még sosem próbáltad a géllakk készítést, ideje belekóstolod valami újba, és egy kis felkészülés után otthon is kipróbálhatod, milyen érzés varázsolni valami szépet a saját kézügyességeddel. Ráadásul a géllakk a hagyományos lakkokkal szemben sokkal tovább, 2-3 hétig is mutatós marad, ezért egy jól sikerült lakkozás praktikus és hosszú távú megoldást jelenthet a kézápolásban.


 

Ápolás és védelem a bőrnek és a körmöknek

Az egészséges, hidratált bőr igazi védőpajzsunk. Nagyon fontos, hogy a kozmetikumok, a ruházat és természetesen a tisztálkodás során is tudatosan válogassuk össze a repertoárt, ha hosszú távú megoldást keresünk. Előtérbe kell helyezni a természetes anyagok, természetes fertőtlenítő szerek, gyógynövények használatát, ha jót akarunk magunknak.

Ezáltal a kézápolásban is érdemes egy rutint bevezetni az életünkbe és a körömreszelést, körömvágást, műkörmöket, lakkokat is szakszerűen alkalmazni. Mindenekelőtt fontos, hogy kozmetikumainkat és kiegészítőinket megbízható forrásból szerezzük be, és az ár mellett legyen elsődleges prioritás a minőség is!

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}