Gél lakk vagy géllakk? Figyelj a helyesírásra!

Gél lakk vagy géllakk? Gyakran felmerül ez a kérdés még azoknál a szakembereknél is, akik évek óta dolgoznak műkörmösként. Rövid bejegyzésünkben végigvesszük, hogyan kell írni helyesen ezt a szót, és még milyen egyébként kifejezésekre kell ügyelni, ha igényes szórólapot, árlistát szeretnél készíteni.

Árlista, szórólap: gél lakk helyett géllakkot írj!

A műkörmös szalonokban jellemzően ki kell rakni egy árlistát, amelyen felsorolásszerűen szerepelnek a szolgáltatások és az általuk kért összeg. Ha új vendég érkezik hozzád, általában ez lesz az a dokumentum, amit először megfigyel. Éppen ezért fontos, hogy egy árlista mindig igényes, szép kivitelű legyen, és helyesírás hibák se legyenek benne.

Szórólapok, hirdetések szerkesztésénél is lényeges, hogy megfelelő tájékoztatást adj a szolgáltatásaidról. Ez valószínűleg még több emberhez fog eljutni – főleg ha a közösségi médiában is posztolod –, és a hirdetés sokat elárul majd az igényességedről. Ha azt látják az emberek, hogy a reklámod nem minőségi, azt fogják gondolni, hogy a munkát sem az.

Fontos tehát, hogy jól megszerkesztett, szépen kivitelezett, helyesírási és nyelvhelyességi hibáktól mentes anyagot állíts össze. Például gél lakk helyett géllakkot írj!

Persze tudjuk, hogy a helyesírás nem minden, azonban sokaknak szemet szúr a legkisebb hiba is. A géllakk egy összetett szó, épp ezért kell egybeírni, ahogyan a körömlakk kifejezést is.

Nézzük, melyek még azok a szavak, szókapcsolatok, amelyek rosszul szoktak felkerülni egy árlistára, szórólapra!



 

Helytelenül írt szavak a „gél lakkon” kívül

Kezdjük az elején! A manikűr és a pedikűr kifejezést hosszú ű-vel írják, ennek ellenére mégis sok helyen látni rövid ü-vel. A francia eredetű szavak már meghonosodtak nyelvünkben, éppen ezért a kiejtésnek megfelelően kell manikűrnek, illetve pedikűrnek írni őket.

Aki ezekkel a dolgokkal foglalkozik, az a kéz- és lábápoló. A kéz után kötőjelet kell tenni, mivel az ápolás szó következne utána, de hogy a szóismétlést elkerüljük, lehagyjuk ezt a kifejezést. Ám a kötőjellel jelezzük, hogy az ápoló, ápolás szó a kézhez is hozzátartozik. A kézápolás és lábápolás – összetett szó lévén – szintén egybeírandó!

Gondot szokott még okozni a gél lakk mellett a zselé lakk kifejezés helyes leírása is. Ezt is egybe kell írni. Mind a gél, mind a zselé a lakk anyagára utal, és mint anyagnevet, egybeírjuk.

Sokszor nehéz érzékelni, mi számít összetett szónak, ráadásul ha többszörösen összetett szóról van szó, akkor hat szótag felett már kötőjelet is kell alkalmazni. Nem elvárható mindenkitől, hogy ismerje ezeket a szabályokat, éppen ezért jól teszed, ha hirdetésed megjelenés előtt egy ismerősöddel, szakértővel átnézeted a szórólapodat és árlistádat.

A legjellemzőbb hibák szoktak lenni a következők:

  • műkörömépítés,
  • műkörömtöltés,
  • körömdíszítés,
  • körömmatrica – ezeket mind egybeírjuk.

 

Hosszabb szóra példa a műköröm-eltávolítás, amelyben kötőjelet kell alkalmazni, a géllakleszedést pedig egybe kell írni, hiszen – bár többszörösen összetett szó ez is – kevesebb, mint hat szótag.



 

Francia és japán manikűr

Gyakori hiba az is, hogy a népek, nemzetiségek neveit valaki nagybetűvel írja a folyószövegben. A francia manikűr esetében a francia kis f-fel kezdődik, csak akkor nagybetű, ha a felsorolás elején áll. Például:

Elérhető szolgáltatások:

Ugye arra is figyelsz, hogy a paraffint két f-fel kell írni?



 

További ötletek az igényes árlista létrehozásához

A gél lakk hibás használata csak az egyik dolog, amely jelzi, hogy nem figyelsz eléggé a dizájnra a hirdetés vagy szórólap, árlista kialakításakor. Ha nem tudsz profi minőségű dokumentumot szerkeszteni, kérdd meg ismerősödet vagy egy szakembert, hogy segítsen neked.

Ha viszont szívesen kísérletezel magad is, a Canva program használatát érdemes elsajátítanod, hiszen itt nagyon jó sablonokat találsz, amelyeket te is fel tudsz használni szolgáltatásod hirdetése során.

Mielőtt a végleges szórólapot, árlistát megjelenteted, nézesd át egy olyan emberrel, akinek jó a helyesírása, illetve tanácsot tud adni az esztétikus elrendezés kialakításában is.

Ha mindezekkel kész vagy, bátran hirdesd meg magad, és szerezd be a műkörmös szalonodba a legfontosabb kellékeket: a géllakkot, a műkörömépítő zselét, a körömdíszeket és a többi fontos eszközt webáruházunkból!

 

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}