Őszi bőr-és körömápolás rutin

A körömágyunk, körmeink egészségéről nem lehet eleget beszélni, főleg, ha rendszeresen manikűrözünk, gél lakkozunk. Ilyenkor ősszel, télen a bőrünk és körmünk is fokozott terhelésnek van kitéve, még akkor is, ha rendszeresen fogyasztunk táplálékkiegészítőket, egészséges életmódot folytatunk. A külső hatások, a hűvös, szeles idő kiszáríthatja a bőrt és megviselheti a körmöket

A hidratálás, puhítás, fertőtlenítés örök és rutinszerű műveletei mellett van egy-két olyan kozmetikum, olyan eszköz, amit érdemes beszerezni, hogy megkönnyítsük az életünket. A napvédő, fényvédő termékek használata manapság már alap, de itt is kihangsúlyozzunk majd használatuk fontosságát. Nézzük, mire kell mégjobban odafigyelni!

Mechanikus ingerek

A dörzskefétől még semmi baja nem lesz a kéznek, körömnek, sőt! Használata egyfajta hámlasztó, radírozó hatás a bőrnek, ezért néha-néha abszolút jót tesz, ha átdörzsölöd a körömágyakat, kézfejet is egy puhább, fogkefeszerű dörzsivel, mosdószivaccsal pl. A fémsúroló állandó használata azonban már károsíthatja a lakkokat, és persze a bőrödet is, ezért ezeket a háztartási munkákat érdemes kesztyűben végezni.


Kemikáliák

A kemikáliák, vegyszerek esetében méginkább létjogosultsága van a gumikesztyűnek, így elkerülheted az esetleges bőrpírt, kiütéseket, sebesedést és persze a kellemetlen fájdalmat. Ha már beleestés abba a hibába, hogy a mesterséges tisztítószeredet használtad, és kicsípte a kezedet, akkor érdemes babaszappannal kezet mosni, szagtalanítás érdekében egy kis citrommal átdörzsölni a körmöket, hacsak nem sebesek, akkor inkább a jegelés javasolt, és aztán jó vastagon bekenni a legjobb hidratálókrémeddel.

Használj ezt megelőzendő természetes tisztítószereket, ezekkel mindenki jobban jár! A krémek, olajok, ápolószerek tekintetében is légy körültekintő és kerüld a szilikont, a kőolajszármazékokat, a mesterséges illatanyagokat, amennyire csak lehet.
 

Pihe-puha körömágyak

Melyik a kedvenc gyümölcsöd? Szinte biztos, hogy megtalálod a gyümölcsös illatok közül a kedvencedet a körömágyápoló olajaink között. Van barackos, banános, cseresznyés, ananászos, és persze a nagy kedvenc epres is. Ezeket a manikűr, pedikűr lezárásaként, de általános ápolóként is használhatod akár heti rendszerességgel.

A bőrápolás során is érdemes ebben az időszakban elővenni a zsírosabb krémeket, olajokat. A jótékony illóolajok és egy minőségi hidratálókrém kombója igazi csodát tehet a szomjazó, száraz bőrrel.
 

Körömerősítők

A körömerősítő oldatok, vagy alaplakkok széles választékában is érdemes kutakodnod, hiszen a rendszeres manikűrözés mellett elgyengülhet a körmöd, ha nem véded megfelelően. A különböző vitaminhiányok is okozhatnak ilyen tüneteket, erre is fontos odafigyelni.

Különösen az A, D, E-vitaminok, a cink, magnézium, kalcium, amik hiánya gondot szokott okozni a körmöknél. A vitaminos olajok, kenceficéket használd rendeltetésszerűen, hiszen egy olajos rétegre például nyilvánvalóan nem tapad rá majd a lakk, viszont a körömerősítő lakkokat nyugodtan használhatod alapkánt is.
 

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}