Óvodás kislányoknak körömlakk? Miért ne?

Sok esetben előfordul, hogy gyermekünk is szeretne magának szép színes körmöket, pont olyat, mint amilyen az édesanyjának van. Ne hadakozzunk ellene, sőt egy közös program lehet a kislány körömlakk elkészítése. Hamarosan jön a téli szünet, lesz tehát elég idő a színek kipróbálására. Egy tanácsot azonban mindenképpen fogadj meg: mindig használj gyerekbarát körömlakkot a csillogó minták elkészítéséhez!

Az óvodáskor a felfedezések időszaka

Az óvodáskorú kislányok általában nagyon cserfesek, nyitottak, számukra a világ egy különleges, felfedezésre váró hely. Ebben a korban leginkább utánzás révén sajátítják el a különböző tudnivalókat és szokásokat , ez a szerepjátékok ideje. A lányok kedvelt elfoglaltsága a babázás és a főzőcske – minden olyan tevékenység tehát, amit édesanyjuktól lesnek el.

De ugyanebben a korban alakul ki az identitásuk is, a nőiességüket is szeretnék megmutatni. Nem véletlen, hogy a 3-5 éves kislányok imádják a rózsaszín ruhákat, a pörgős szoknyát, állandóan anya magas sarkú cipőjét próbálgatják és minden jelmezbálon királylánynak szeretnének öltözni.

Ebben a korban támad először igényük arra is, hogy a körmüket kifessék, pont úgy, ahogy anyától látták. Ez számukra egy nagyon izgalmas és misztikus tevékenység, mert úgy érzik, így ők is felnőttekké válnak. Szeretnének nagyok lenni!

Mit tegyél? Teljesítsd örömmel gyermeked kívánságát, legyen ez egy anya-lánya program! Szerencsére ma már sokféle körömlakk létezik, amely nem káros a gyerkőcök egészségére, és amelyekkel egy igazán csajos manikűrt készíthetsz a kis hercegnőnek.


 

Körömlakk óvodáskorú kislányoknak

Kimondottan gyerekeknek készült a Moyra Kids Kollekció, amelyben szetteket, de különálló lakkokat is találsz. A csillámos színek, a vidám árnyalatok mind-mind lenyűgözik majd a kislányodat. Igazán bulis hétvégének nézhettek elébe, ha kifested a körmét, ahogyan kéri.

Nézzük, mik közül választhatsz!

  • A kis királylányoknak a Princess szettet ajánljuk, benne 3 ellenállhatatlan színnel: Amy, Romy és Katie. A rózsaszín ruhákhoz ez illik!
  • A karácsonyi szünetben nagy sikere lehet a Snowflake szettnek is, ahol a világosabb árnyalatok kaptak helyet, de a csillogást ezek sem nélkülözik! A jégkék Judy, a jégzöld Tamy és az ezüstös Kelly körömlakkok kaptak itt helyet.
  • Ha nálatok is kitört az unikornis-láz, akkor pedig a szivárványos dobozban szállított Unicorn szettet javasoljuk. A csillogó lila Betty, a zöld Lori és a rózsaszín Rosie található meg a készletben.

Bármelyiket is választod, mindenképp te leszel a szuperanyu!
 

Hogyan használd a körömlakkokat?

A Moyra Kids lakkok használata nagyon egyszerű: elég csupán egy rétegben felvinni őket. Ez nem is baj, hiszen az izgő-mozgó gyerekeknek nehéz türelmesen kivárniuk, hogy elkészüljön a csodás mű!

Mosd meg és töröld meg gyermeked kezét, és kezdődhet is a lakkozás, a csajos buli! Ha szeretnéd, két rétegben is felviheted a kiválasztott színt, csak hagyj pár percet a száradásnak. Közben beszélgessetek! Ilyenkor igazán nyitottak a kislányok, mert érzik, hogy figyelnek rájuk.

Ezek a lakkok azért kapták meg a gyerekbarát jelzőt, mert nem ártalmasak a gyermekek egészségére. Használatukhoz nincs szükség semmilyen hosszas előkészületre vagy olyan kiegészítőre, amely lassítaná a munkamenetet.

Másrészt a Moyra Kids körömlakkok eltávolításához csupán elég egy szappanos vízzel történő alapos kézmosás. Nem kell tehát aceton sem a lemosáshoz. Ez pedig igazán jó hír, hiszen így elkerülhető, hogy a gyerkőc a szervezete számára káros anyaggal érintkezzen.

Persze a szuper manikűr elkészülte után tarthatsz attól, hogy gyermekednek esetleg nem lesz kedve többé kezet mosni. Szerencsére gyorsan varázsolhatsz számára egy új, trendi díszítést is, könnyű lesz meggyőzni őt a kézmosást illetően.

Ha tehát egy csillogó, gyorsan felvihető és gyorsan száradó körömlakkra vágysz, amivel óvodás kislányod körmét kifestheted anélkül, hogy az számára káros lenne, mindenképp nézz szét a Moyra Kids gyerekbarát körömlakkok között! Ha kérdésed van, keress minket!

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}