Való-e a körömfestés iskolába?
Örök vita a lányok és szüleik között, sőt a lányos anyukák körében is, hogy mikortól legyen engedélyezett a sminkelés és körömfestés. Tény, hogy a gyerekek egyre korábban érnek és ennek számos jele megjelenik a külsőségeikben is, de vajon hol van az a határ, hogy a mindennapi életük részévé, a mindennapi szépségápolásuk elfogadott eszközévé váljon az arc- és körömfestés?
Tiltsuk? Engedjük?
A sminkelés kérdésében nem kizárólag az aktuális társadalmi trendek jelentik az irányadó szabályokat. Bár napjainkban egyre kevésbé utasítjuk el a szélsőségeket – láthatunk már járni nem tudó kisbabáknak készülő, pihe-puha magassarkú cipőket is – a döntés meghozatalakor mindenképpen érdemes figyelembe vennünk a kislány pszichológiai és pszichoszexuális fejlődésének menetét és stációit is.
Teljesen természetes dolog, ha a kislány már egészen korai életkorban szívesen utánozza anyukáját, a szépítkezés területén is. Ha az édesanya rendszeresen sminkel és körömlakkoz, akkor a leányka nagy valószínűséggel megpróbálja majd utánozni őt, kéri, hogy anyukája adja oda neki az eszközöket vagy fesse ki őt is. Mivel ez az édesanyával való azonosulás, a közös élmény és a pozitív érzelmi kötődés jele, nem érdemes egyértelműen és maradéktalanul letiltani. Ha azt az érzést ültetjük el a gyermekben, hogy ezek rossz dolgok, belső ellentmondást plántálunk belé (nem érti majd, hogy ha rossz, anyukája miért él vele) és rövidre zárjuk a velünk való kapcsolódásának igényét is.
Játékos formában fogadjuk el, hogy kíváncsi a felnőtt élet dolgaira, hogy meg akarja tapasztalni, hogy milyen érzés lehet felnőtt nőnek lenni. Fontos, hogy ezeket a próbálkozásait megtartsuk a játék területén (mint például a papás-mamás szerepjátszást), és ne vezessünk be olyan „kötelezettségeket” az életébe, amelyekhez még nem érett. Semmi baj nem lesz abból, hogy egy három éves kislánynak kifestjük az egyik körmét, hogy kacagva nézegethesse vagy éppen megmutathassa apukájának. Fontos azonban, hogy néhány nap múlva mossuk le és ne csináljunk belőle rendszert.
Járjunk elöl jó példával!
Keveseknek jut eszébe, hogy a női szerep tanulása egy kislány részéről milyen komolyan mérlegre teszi az édesanyja szerepazonosságát. A leányka által állított tükör és kíváncsiság jó esetben elgondolkodtatja az anyukát arról, hogy ő maga mennyire érzi nőnek magát, mi szükséges a szerepazonosságához, milyen viszonyban van a nőiség külsőségeivel és mennyire figyel oda az önazonosság nem látható szegmenseire.
Ha ezeket végiggondoljuk, gyorsan ki fog derülni számunkra, hogy nem a tiltáson vagy engedésen van a lényeg, hanem azon hogy megtanítsuk a gyermeknek azokat a válaszokat, amelyek az előző bekezdésben érintett kérdésekre megjelentek bennünk. Így a gyermekben nem az fog lecsapódni, hogy „ezt most tiltják nekem, de majd ha én dönthetek/titokban/kerülőúton csinálhatom”, hanem a nőiség külsőségei megtalálják a helyüket az eszköztárában.
Az intézmények hozzáállása
Általánosságban elmondható, hogy a bölcsődék, óvodák és az általános iskolák nem szívesen látják, ha az oda járó gyermekeknek ki van festve a körme. Minden intézmény egyedi hozzáállást alakít ki a kérdésben, így könnyen előfordulhat, hogy egészen kicsi gyerekekkel kapcsolatban nem kívánnak a kérdésbe beleszólni (ha csak azért nem, hogy a többi gyerek, akiknek az anyukája nem olyan rugalmas, ne az óvónőktől akarjon körömfestést). Az iskolai rendszer azonban egyértelműen elutasítja a hétköznapi szépítkezést.
Gyakran az az oka a szigorú elzárkózásnak, hogy úgy gondolják, ez egy fölösleges szórakozás, amely még korai és elvonja a figyelmet a fontosabb dolgokról. Tény, hogy a lányok úgy is azzal fognak foglalkozni, ami érdekli őket, így ha nem iskolaidőben, de otthon – ha a szülők megengedik – meg fog történni a sminkelés és körömfestés, legfeljebb lefekvés előtt lemossák a körmeiket. Gyakori érv még, hogy csak olyan dolgokat szabad megengedni a nebulók számára, amit minden diák megengedhet magának.
A gimnáziumokban pár évvel ezelőtt még szintén tilos volt az effajta „piperkőcség”. Napjainkban az ilyen jellegű fegyelem sokat lazult, iskolája válogatja. Nem ritka, hogy a diáklányok zselés körmökkel járnak iskolába, sőt akár hosszúra épített körmöket is láthatunk már 15-16 éves gyerekeken.
A sminkelés kérdésében nem kizárólag az aktuális társadalmi trendek jelentik az irányadó szabályokat. Bár napjainkban egyre kevésbé utasítjuk el a szélsőségeket – láthatunk már járni nem tudó kisbabáknak készülő, pihe-puha magassarkú cipőket is – a döntés meghozatalakor mindenképpen érdemes figyelembe vennünk a kislány pszichológiai és pszichoszexuális fejlődésének menetét és stációit is.
Teljesen természetes dolog, ha a kislány már egészen korai életkorban szívesen utánozza anyukáját, a szépítkezés területén is. Ha az édesanya rendszeresen sminkel és körömlakkoz, akkor a leányka nagy valószínűséggel megpróbálja majd utánozni őt, kéri, hogy anyukája adja oda neki az eszközöket vagy fesse ki őt is. Mivel ez az édesanyával való azonosulás, a közös élmény és a pozitív érzelmi kötődés jele, nem érdemes egyértelműen és maradéktalanul letiltani. Ha azt az érzést ültetjük el a gyermekben, hogy ezek rossz dolgok, belső ellentmondást plántálunk belé (nem érti majd, hogy ha rossz, anyukája miért él vele) és rövidre zárjuk a velünk való kapcsolódásának igényét is.
Játékos formában fogadjuk el, hogy kíváncsi a felnőtt élet dolgaira, hogy meg akarja tapasztalni, hogy milyen érzés lehet felnőtt nőnek lenni. Fontos, hogy ezeket a próbálkozásait megtartsuk a játék területén (mint például a papás-mamás szerepjátszást), és ne vezessünk be olyan „kötelezettségeket” az életébe, amelyekhez még nem érett. Semmi baj nem lesz abból, hogy egy három éves kislánynak kifestjük az egyik körmét, hogy kacagva nézegethesse vagy éppen megmutathassa apukájának. Fontos azonban, hogy néhány nap múlva mossuk le és ne csináljunk belőle rendszert.
Járjunk elöl jó példával!Keveseknek jut eszébe, hogy a női szerep tanulása egy kislány részéről milyen komolyan mérlegre teszi az édesanyja szerepazonosságát. A leányka által állított tükör és kíváncsiság jó esetben elgondolkodtatja az anyukát arról, hogy ő maga mennyire érzi nőnek magát, mi szükséges a szerepazonosságához, milyen viszonyban van a nőiség külsőségeivel és mennyire figyel oda az önazonosság nem látható szegmenseire.
Ha ezeket végiggondoljuk, gyorsan ki fog derülni számunkra, hogy nem a tiltáson vagy engedésen van a lényeg, hanem azon hogy megtanítsuk a gyermeknek azokat a válaszokat, amelyek az előző bekezdésben érintett kérdésekre megjelentek bennünk. Így a gyermekben nem az fog lecsapódni, hogy „ezt most tiltják nekem, de majd ha én dönthetek/titokban/kerülőúton csinálhatom”, hanem a nőiség külsőségei megtalálják a helyüket az eszköztárában.
Az intézmények hozzáállása
Általánosságban elmondható, hogy a bölcsődék, óvodák és az általános iskolák nem szívesen látják, ha az oda járó gyermekeknek ki van festve a körme. Minden intézmény egyedi hozzáállást alakít ki a kérdésben, így könnyen előfordulhat, hogy egészen kicsi gyerekekkel kapcsolatban nem kívánnak a kérdésbe beleszólni (ha csak azért nem, hogy a többi gyerek, akiknek az anyukája nem olyan rugalmas, ne az óvónőktől akarjon körömfestést). Az iskolai rendszer azonban egyértelműen elutasítja a hétköznapi szépítkezést.
Gyakran az az oka a szigorú elzárkózásnak, hogy úgy gondolják, ez egy fölösleges szórakozás, amely még korai és elvonja a figyelmet a fontosabb dolgokról. Tény, hogy a lányok úgy is azzal fognak foglalkozni, ami érdekli őket, így ha nem iskolaidőben, de otthon – ha a szülők megengedik – meg fog történni a sminkelés és körömfestés, legfeljebb lefekvés előtt lemossák a körmeiket. Gyakori érv még, hogy csak olyan dolgokat szabad megengedni a nebulók számára, amit minden diák megengedhet magának.
A gimnáziumokban pár évvel ezelőtt még szintén tilos volt az effajta „piperkőcség”. Napjainkban az ilyen jellegű fegyelem sokat lazult, iskolája válogatja. Nem ritka, hogy a diáklányok zselés körmökkel járnak iskolába, sőt akár hosszúra épített körmöket is láthatunk már 15-16 éves gyerekeken.
