Hogyan kell az ecsetünket "beavatni"?

A műkörmös tanfolyamokon minden esetben elmondják a tanulóknak, de sajnos az otthon próbálkozók gyakran a saját kárukon tanulják meg, hogy a frissen vásárolt ecseteket az első használat előtt minden esetben be kell avatni. Mit is jelent ez pontosan, és milyen következményei lesznek annak, ha elmarad?

Lemaradtál az előző bejegyzésről? Szívesen olvasnál a különböző ecsetek típusairól és hogy melyiket mire érdemes használni? Érdekel, hogy mi a különbség egy ferde és lapos ecset között? Akkor kattints ide az előző részhez és tudj meg mindent! >>


A zseléhez és a porcelánhoz használt ecsetekre is igaz, hogy a gyártás utolsó fázisaként egyfajta ún. konzerváló folyadékba mártják őket. Ez a ragasztószerű anyag kissé megmerevíti a szálakat, így a formára igazított ecset megőrzi a kontúrját a tárolás, forgalmazás során (persze általában valamilyen egyéb védelmet is kapnak a termékek, pl. kupakot), megóvja a szálakat az összekuszálódástól. A konzerváló anyag beleszárad az ecsetek szálai közé.



Ahogy arról már korábban is szó volt, zselés építéshez párhuzamos oldalvonalú, de egyenes végű, bizonyos esetekben lekerekített sarkú ecseteket alkalmazunk, míg a porcelán építéséhez tűvégű, vagyis egy pontban összefutó szálakkal rendelkező ecsettípus a legalkalmasabb. Mindkét formátumnál a beavatás első lépése, hogy az ecset szárát az asztal lapjához hegyesszögben tartva, az ecset hegyét finoman lefelé nyomjuk az asztal lapja felé, majd kissé megpödörjük a saját tengelye körül. Így elérjük, hogy a szálak közé száradt anyag összetörjön.

A következő lépésben az ecset szálait az ujjaink között morzsolgatva, széthúzva addig-addig birizgáljuk szőröket, amíg a konzerváló anyag utolsó morzsája is ki nem pergett a szálak közül. A folyamat során látni fogjuk, hogy az apró szemcsék, mintha porcukor vagy hintőpor lenne a szálak között, úgy peregnek elő. Fontos, hogy nagyon gondosan és precízen végigcsináljuk ezt a mozzanatot, mert pl. a porcelános ecset esetében előfordulhat, hogy a fixáló a liquiddel érintkezve sárgára fogja festeni az áttetsző vagy fehér alapanyagokat. A por kimorzsolgatása akár hosszú percekig is eltarthat, így legyünk kitartóak, de kifelé ne húzzuk a szálakat, csak oldalirányba vagy morzsoló mozdulatokat végezzünk.

A harmadik lépés, hogy a zselés ecsetet zselébe, a porcelánost pedig liquidbe mártva, „átmossuk” az ecset fejét. A zselé esetében érdemes a zselés tégely tetején található mennyiséget használni, hogy semmiképp se kerülhessen fixáló a tégelybe. Az ecset lapos oldalát finom tunkoló és hullámvonalat formázó mozdulatokkal addig-addig húzzuk végig a tégely tetejének belső felén, amíg azt nem látjuk, hogy teljesen átitatódik a zselével, amit a szőrszálak sötétre színeződése egyértelműen jelezni fog. Végül szálmentes törlőkendőt veszünk a kezünkbe, félbehajtjuk, közé illesztjük az ecsetet úgy, hogy ha az ujjunk közé fogjuk a törlőkendőn át az ecsetet laposan feküdjön az ujjaink közé. Majd egy törlő mozdulattal finoman kinyomjuk a zselét az ecsetből, végül oldalirányból is helyre igazítva a szálakat, visszaadjuk az ecset formáját.



Abban az esetben, ha a fixáló eltávolítása nélkül mártjuk az ecsetet zselébe, a szálak elkezdenek szétállni, megakadályozva ezzel a precíz munkát. A beavatás utolsó lépése után az ecsetnek pontosan ugyanúgy kell kinéznie (formailag) mint amikor megvettük.

A porcelános ecsetnél a kiporolás fázisa után a liquidbe mártogatás következik. Ezt végezhetjük egyenesen a tégelybe, de nagyon fontos, hogy a fixáló kimorzsolását nagyon alaposan végezzük el előbb. Az ecset hegyét a liquidbe mártjuk, majd finoman a tégely oldalához nyomkodjuk és közben egy irányba pödörjük az ujjaink között.

Újra mártunk és pödrünk. Ezzel azt érjük el, hogy a szálak eltávolodnak egymástól és mindenhol közéjük megy a folyadék, látni is fogjuk, ahogy a liquidben buborékok keletkeznek majd a szőrszálak közé szorult levegő távozása során. Amikor teljesen átitatódott az ecset a liquiddel, asztalra fektetett szálmentes törlőn egymás után mindkét lapos oldalával, a száliránynak megfelelően egyszer végighúzzuk, majd az ecset széleit is finoman odaérintjük, hogy a szélső szálak is helyre kerüljenek. Ebben ez esetben is pontosan olyan formát kell végeredményként kapnunk, mint amivel az ecsetet megvásároltuk.

Nagyon fontos, hogy ecsetet soha nem tárolunk úgy, hogy nem tisztítottuk meg, de borzasan, csapzottan sem hagyhatjuk soha ezeket az értékes eszközöket. Legközelebb az ecset karbantartás feladatairól írunk és olyan praktikákat osztunk meg veletek, amelyek révén az ecsetek élettartama meghosszabbítható!

Érdekel a folytatás? Szeretnéd megtudni, hogyan kell az ecsetjeidet gondosan karbantartani, hogy sokáig tudd őket használni minőségromlás nélkül? Akkor kattints ide és tudj meg mindent az ecsetek világáról! >>


Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}