Mit tehetsz, ha megrágcsáltad a bőrt az ujjaidon?

Arról már korábban is írtunk, hogy mi a teendő, ha nem tudsz leszokni a körömrágásról. Ugyanakkor vannak más, a kezeket ugyanúgy érintő rossz szokások, amelyek nem csak a megjelenést rontják el, de komoly kockázatot is jelenthetnek akár az egészségre. Ilyen például az ujjak bőrének rágása vagy tépkedése.
Nyilván veled is megesett már, hogy egy kisebb háztartási balesetben megsértetted a felső hámréteget. Ez még önmagában nem jelent problémát hiszen néhány nap alatt könnyedén begyógyul. Ugyanakkor az már komolyabb problémát jelent, ha ezeket a sérüléseket nem hagyod békén vagy éppen te vagy az, aki előidézi őket.

Miért baj, ha rágod a kezeidet?

Amellett, hogy ez egy meglehetősen rossz szokás, amitől nehéz megszabadulni, az egészségedre sincs túl jó hatással. Sok esetben megfigyelheted, hogy azok, akik ettől a problémától szenvednek, akár mélyebb sebeket is okoznak a bőrben. Ezek gyakran be is gyulladnak és melegágyai lehetnek a különböző fertőzéseknek is.

A fertőzés kockázata ráadásul több irányból is fenyeget. Amellett, hogy ezekbe a nyílt részekbe könnyedén beleülnek a szennyeződések, hogyha rágod a bőrt, a szádból is könnyedén belekerülhetnek a kórokozók a sebbe. Ez aztán gyulladásokhoz és különféle kellemetlen megbetegedésekhez vezethet, amelyeket minden esetben jobb elkerülni.



De akkor mit lehet tenni? Elvégre, bármiről is legyen szó, a leszokás folyamata nem egyszerű. Ebben az esetben ráadásul az is kihívást jelenthet, hogy visszaállítsd a bőröd eredeti állapotát, ami rossz esetben beletelhet néhány hétbe is akár. Szerencsére van kiút, ám ahhoz, hogy célba érj, következetesnek és kitartónak kell lenned. Az eredmény viszont magáért beszél majd.

Ráadásul sokan akadnak a körmösök között is olyanok, akik nem szívesen dolgoznak ilyen kezekkel. Amellett, hogy gondozásuk sokkal több odafigyelést igényel, nehézségeket okoz és nem is túl gusztusos hozzáérni egy összerágott kézhez. Ezért ha szeretnél ellátogatni egy szalonba, jobb, ha előbb rendbe hozod az ujjak bőrét, ezzel megkönnyítve a szakember dolgát is.

De akkor mégis mi a teendő?

Arra, hogy miként lehet búcsút inteni ennek a káros szokásnak, nincs általános recept. Vannak, akik számára elegendő, hogyha rendszeresen elkészítenek egy szép manikűrt és ez visszatartó erőként hat. Megint mások különböző, kellemetlen ízű ecsetelőkre esküsznek, amik garantáltan elveszik a kedvet a rágcsálástól.



Hogy ezek közül számodra melyik lesz a befutó, magadnak kell megtalálnod. Azonban addig is sokat tehetsz a kezeidért egy kis gondoskodással. A hidratáló kézkrém például a legjobb barátod lehetnek ebben az időszakban. Nem csak abban segíthet, hogy ellenállj a kísértésnek, de a regeneráció folyamatát is gyorsítja, ezért igazi jolly joker.

Emellett sokat segíthetnek a különböző pakolások is. Ezeket viszont akkor célszerű alkalmazni, ha a sebek már összezáródtak. Ellenkező esetben kellemetlen, égő érzést okozhat és akár gyulladáshoz is vezethet. Viszont ha már nem kell ilyen kihívásokkal szembenézned, akkor egy paraffinos kezelés jótékony hatással lehet majd a gyógyulás folyamatára.

Ideális esetben ezeket a problémákat jobb megelőzni. Nem véletlen, hogy a szülők és tanárok már gyerekkorban igyekeznek megakadályozni, hogy a gyermekek rászokjanak a bőr- és körömrágásra. A kialakult helyzeteket utólag mindig sokkal nehezebb kezelni, de szerencsére, ahogyan ezt fentebb is láthattad, nem lehetetlen.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}