2022-es tavaszi körömtrendek

Te is izgatottan vártad a jóidőt? Már februárban kikészítetted a tavaszi dzsekidet, hiába tomboltak a fagyok – hátha egyik reggel mégiscsak elindulhatsz benne? Úgy tűnik, végre fellélegezhetünk, a nappalok hosszabbak, a hőmérő pedig egyre gyakrabban mutat 10°C feletti hőmérsékletet. Elő a többi könnyű, tavaszi ruháddal is! És persze, ne felejtsd el hozzájuk igazítani a körmeidet is!

2022 eddig hozza a „megszokott” sémát, amit a ’20-as években eddig tapasztaltunk. Egyik megdöbbentő hírt a másik követ, általános a szorongás. A körömdíszítés bagatell dolognak tűnhet a viharos hétköznapokban, pedig valójában igazi mentsvárt jelenthet bármelyikünknek egy szép manikűr. Erről korábban már itt is olvashattál.

Úgyhogy idén tavasszal engedd szabadjára a kreativitásodat, a fantáziádat és az ecsetedet! Adunk pár ötletet, hogyan lehetnek igazán divatosak a körmeid 2022-ben, kikeletkor.
 

Francia, de élénken

Vedd alapul a sikkes francia manikűrt és csavarj rajta egyet. A szokásos, pasztelles, halvány, natúr színkombinációk helyett bolondítsd meg a körömvégeket egy-egy harsányabb árnyalattal. És nem feltétlenül csak neon színekben kell gondolkodnod. Remekül mutatnak ebben a stílusban a mély, sötét színek is – mint a padlizsán, a vörös, vagy akár a fekete. Nyugodtan lépj ki a szokásos, tavaszi színvilágból és kísérletezz.


 

Még mindig a fémes, ásványos megoldások – csak vidámabb színekkel

Az ásványokra jellemző egymásba mosódó vonalaknak legjobban a természetben is előforduló színpárosítások állnak jól. Szerencsére azonban a természet nagy mágus, ezért nem csak barnákkal és szürkékkel készítheted el ezeket az ásványos mintákat. Használhatsz hozzá olajzöldet, pinket, lilákat.

Ha igazán különleges manikűrre vágysz, akkor pedig maradj a visszafogottabb színeknél, de törd meg az egyhangúságot egy-egy matt, menta alapon arany szegélyű franciával. Csodálatos lesz a végeredmény.
 

Terazzo bent, terazzo kint

A lakberendezésben ezerrel hódít a terazzo. Konyhapultról, padlóról, asztallapról köszön vissza. Tartós, minőségi anyag, amely az apró szemcséktől, belekeveredő lapocskáktól kap egy kis eklektikus, bohém felhangot. Te pedig nyugodtan lenyúlhatod ezt a kinézetet!
A körmeidre csempészve kiélheted a terazzo iránti szenvedélyedet – lényegesen olcsóbban, mintha átburkolnád vele a fürdőszobát. A kezeden is igazán kifinomult, finoman játékos hatást fog kelteni. Legegyszerűbben úgy hozhatod létre, ha a Moonbasanails Diorit géllakkjai közül választasz. Így egyetlen géllakkal is elérheted a terazzo hatást.
 

Szimbólumok

Fejezd ki a gondolataidat, a számodra fontos eszméket a körmeiden. Bármi is legyen számodra most fontos, jelenítsd meg azokkal az egyetemes szimbólumokkal, amelyeket sokan ismernek. Legyen az Fatima keze, a béke galambja, vagy a hagyományos békejel, vagy a nemzeti lobogó színei. Választhatsz szimbólumokat a jógából, a vallásodból, vagy olyasmit, ami csak neked és a szerelmednek/legjobb barátnődnek jelent valamit.
A szimbólumok emlékeztetnek a legfontosabb értékekre, amiket szem előtt akarsz tartani. Arra bíztatnak, hogy a hétköznapok sodrásában se veszítsd el a fókuszt az igazán fontos dolgokról. Kapaszkodót nyújtanak és talán meg is védenek téged a bajtól. Használd őket bátran.
 

Virágminta és geometria

Természetesen tavasszal a virágmintákkal nem nyúlhatsz mellé, akármit is mondott a Miranda Priestly-t megformáló Meryl Streep Az ördög Pradát visel című filmben. Különösen az egyszerű, szinte gyerekrajzra emlékeztető margaréták és az apró indákon virító pici pasztell virágok hódítanak.
A geometriai minták szintén nagyon menőnek számítanak, a körök, háromszögek és vonalak alkotta minták áttetsző alapon lesznek igazán ütősek. De az éles, egyenes vonalakat meg is törheted, és a hullámvonallal körülvett foltokkal, cseppekkel és pacákkal is díszítheted az áttetsző hátteret.

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}