Az új év trendszínei és a bennük rejlő lehetőségek

Viharszürke és világító sárga – te mit hoznál ki belőle?

A Pantone színintézet nemzetközi szinten gyakorol hatást különösen a színek tervezői, marketing-és divatszakemberek munkájára. Különösképpen nagy hatása van az éves előrejelzéseiknek a divatszakmában, a divattervezők, a vizuális marketingesek, vagy például a lakberendezők alkotásaiban. Miért? Nincs saját elképzelésük? Dehogynem! Ugyanakkor tény, hogy a trendek, divatirányzatok bizony szisztematikusan ismétlik önmagukat, némi újdonsággal fűszerezve, de gyakran térnek vissza már korábbi vonulatokhoz, hiszen vannak olyan klasszikus irányzatok, melyek sosem változnak.


A körömfestésben például a vörös szín vagy a francia manikűr olyasmi, amit millió köntösben ugyan, de tulajdonképpen ugyanazon gondolat mentén hozunk be újra-és újra a megjelenésünkbe, alakítjuk a kedvünkre, és nem nagyon tudunk mellélőni vele! Ugyanakkor ha szeretnénk az aktuális divatirányzatok körforgásában is részt venni, részesei akarunk lenni egy globálisan is feltűnő összefüggésnek, egyfajta összetartozásnak, akkor érdemes odafigyelni az adott év, vagy akár adott évszak diktálta koncepcióra. Nos, ebben számít hangadó cégnek a Pantone, akik az idei évre a PANTONE 17-5104 Ultimate Gray + PANTONE 13-0647 Illuminating, vagyis szabadfordításunkban a viharszürke és a világító sárga színeket jelölték ki.


Mit szimbolizálhat ez a két szín?

Egy-egy unalmas percedben akár az is szórakoztató elfoglaltság lehet, hogy eltöprengsz azon, vajon milyen elképzelés alapján jutott a nagy befolyású cég erre a két merőben különböző színre, mint 2021-es irányelv. Az ő rövid értelmezésükben e két szín házasítása tartós és felemelő erő és reménység üzenetét közvetíti.

Nehéz elképzelni, hogy ebben a leírásban ne bujkálna ott a világjárvány pusztító és egyben gondolatébresztő hatása, amit mindannyian valamilyen formában megtapasztalunk még a mai napig is. Az más kérdés, hogy neked személy szerint szimpatikus-e ez a két szín, illetve, hogy külön-külön vagy akár egyben is el tudod-e képzelni. Mindenesetre próbálkozni érdemes, sőt, szórakoztató is!


 

Viharszürke a reflektorfényben

Ha csak a szürkét, esetünkben ezt a középszürkét, viharszürkét, egér-vagy szamárszürkét vesszük elő, akkor önmagában is egy igazán stabil, erős, de nyugodt, akár nyugtató színként is tekinthetünk rá. A modern lakberendezésben gyakorta előfordul, illetve az öltözködésünkben is remekül felhasználható. Egy igazi (ultimate) alapozó, akárcsak a beton, vagy a borús idő, a koraesti sötétség, melyre aztán millió és egy élettel teli árnyalat varázsolható.
Önmagában is elegáns, magabiztos, de akár alkalmi viselet lehet. Ha a körmeinkről van szó szintén választhatjuk önmagában, vagy erősíthetjük fénnyel, csillogással, esetleg finomíthatjuk fehérrel, ezüsttel.


Az áradó fény és a felvillanó remény színe

Az „illuminating”, vagyis fényt árasztó, világító sárga elválaszthatatlanul kapcsolódik a napsütéshez, bár ez a konkrét árnyalat nem pontosan a napsárga, inkább egy hűvösebb, mégis élettel teli variációja a színnek. Önmagában, teljes tereket, vagy például teljes öltözeteket, teljes manikűrt kitöltve azonban ritka a használata.

Egy csupán sárga manikűr, pedikűr leginkább nyáron, a lebarnult bőr, vagy a hasonlóan színezett bikini mellett mutathat remekül. Egyébiránt ez a nagyon karakteres és nem mellesleg vidám szín inkább társulásokban érzi jól magát. Ez tehát a közös ebben a lassú és homályos szürkében és ficánkoló sárgában, hogy mindkettő szeret kombinációkban részt venni.


Energikus kombinációk

A sárga nagyon jól viseli a tompább, visszafogottabb, nude társításokat, de a nagy kontrasztokhoz is zseniálisan alkalmazkodik. Tehát ha kékekkel, zöldekkel, lilákkal, vagy hasra ütés alapján akár vörösekkel, fehérrel, feketével ötvözzük, akkor egy még energikusabb végeredményt kapunk. Ha azonban nude színekkel, barnákkal, szürkével, vagy bármilyen halovány árnyalattal kotyvasztjuk össze, akkor bájosabb, finomabb, visszafogottabb az eredmény.

Találd meg te is a kedvenc kombinációidat, válassz és élvezd az alkotás örömét idén is!

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}