Szabad-e körömgomba esetén műkörmöt építeni?

A körömgomba sajnos elég sok embert érint napjainkban is, védekezni nem igazán lehet ellene, de nagy odafigyeléssel megelőzhető a baj. Ez a betegség fájdalommal is járhat, de esztétikai szempontból sem mellékes, gombás-e a körmünk. Ha igen, különös figyelmet kell fordítani a kézápolásra, a lakkokról és műkörmökről pedig egy időre le kell mondanunk.

Mi a körömgombásodás?

A körömgombásodás nem más, mint a körömlemez, a körömmátrix, illetve a körömágy gombás fertőzése. Ezek akkor tudnak begyulladni, ha a gomba a köröm alá kerül, vagy megfelelő testhigiénia hiányában a köröm alá került piszok túl sokáig marad a neki kedvező körülmények között. Például a köröm alatt. Sokszor egyébként az is elég hozzá, ha felsértjük az ujjunk hegyét vagy valamivel a köröm alá szúrunk. A gombák egyébként mindenhol jelen vannak, de egészen addig nem okoznak bajt, míg a köröm alatti részre be nem férkőznek.

Sajnos a körömgombásodás gyakoribb, mint hinnénk, civilizációs okai vannak annak, hogy ennyire elterjedt. A gombák ugyanis elsősorban a sötét, nedves helyeket kedvelik, így a műszálas ruhák, amikbe könnyen beleizzadunk, a túl szoros, zárt cipők is okozhatják a gombák szaporodását.

Különösen ki vannak téve a bőr- és körömgombásodás kockázatának a cukorbetegek, a keringési zavarban szenvedők, a daganatos megbetegedéssel küzdők, valamint azok, akik rendszeresen antibiotikumokat szednek. A nem megfelelő higiénikus állapotok hatására is kialakulhat gombásodás. Ezért mondják például, hogy kerülni érdemes a közös WC- és tusolóhasználatot.

 

Milyen fajtái vannak a gombáknak?

Alapvetően a gomba egy olyan kórokozó a vírusok és a baktériumok mellett, amely könnyen terjed emberről emberre is. A fertőzésveszély miatt különösen oda kell figyelni bármelyik kórokozó megléte esetén a kézápolásra. Míg a bakteriális és vírusos bőrbetegség során nem szabad megkezdeni a kézápolást, addig a gombák esetében igen, de van némi kitétel. Ami fontos: a fertőtlenítésre különös figyelmet kell fordítani!

Ismerni kell, milyen típusú gomba okozta a tüneteket, ezeket a kórokozókat ugyanis 3 nagy csoportba szokás sorolni:

  1. fonalas gombák
  2. sarjadzó gombák
  3. penészgombák

 

Vegyük sorra, melyik milyen tünetet okoz és hogyan kell kezelni a körmöt az egyes esetekben! A gyakorlottabb manikűrösök, pedikűrösök könnyedén meg tudják állapítani, mi a teendő egyes esetekben, de ha te otthon szeretnél magadnak műkörmöt készíteni vagy lakkozni, tudnod kell, hogy körömgombásodás esetén ez tilos, mivel ezzel hátráltatod a gyógyulást.

 

A körömgombásodás jellemző tünetei

  1. Fonalas gomba: az ujjbegynél kerül a köröm alá, az egyébként rózsaszín köröm fehér színű lesz, a mosolyvonal íve pedig szabálytalanná válik. Nem ritka a gyulladás sem.
  1. Sarjadzó gomba: Ez a másik irányból támad, a körömház, körömágy felől. Jellemzően sárgás színűvé válik ekkor a körömlemez, és megvastagszik. Ami kísérheti még a tüneteket: köröm környezete begyullad, piros lesz, duzzad és fáj.
  1. Penészgomba: A körömlemezt bármely irányból megtámadhatja. Könnyen észrevehető, hiszen a köröm színe feltűnően megváltozik: zöldes, barnás vagy szürke is lehet, nem egyszer büdös is. A köröm környezete erősen gyulladt és mindez nagyon fájdalmas. Olyan embereknél fordul elő gyakran, akik nedves környezetben dolgoznak és nem szárítják meg jól a kézfejüket, körmüket, például akik vendéglátóiparban dolgoznak mosogatóként.

 

Mit szabad tenni és mit nem körömgombásodás esetén?

Maga a gombásodás nem kizáró tényezője a kézápolásnak, de lakkozni vagy műkörmöt építeni a gombás körömre tilos! A diagnosztizálás során kell felhívni a vendég figyelmét arra, hogy keressen fel bőrgyógyászt. Jó tudni, hogy a kezelés akár fél évig is elhúzódhat.
 

Javasoljuk, hogy a megelőzés érdekében a díszítés előtt mindig kenj fel az egészséges körmökre gombásodást megelőző folyadékot. Újdonságunk, a rizskivonatot is tartalmazó Moonbasanails Clean Nails a kezeléshez is jó.
 

Nézz szét a többi előkészítő folyadék között is, mert további hasznos kellékeket is találsz nálunk a gyenge, sérült körmök ápolásához! Ha kérdésed van, keress minket, ügyfélszolgálatunk munkatársai tudnak neked tanácsot adni a termékek használatával kapcsolatban.
 

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}