One step, 3step vagy hagyományos géllakk: mi köztük a különbség?

A géllakk szó hallatán mindenkinek a kedvenc terméke ugrik be: ez van, akinek a One Step géllakk, van, akinek a 3Step géllakk, míg másoknak a hagyományos géllakk. Mivel webáruházunkban mindegyik kapható, vizsgáljuk meg, mi közöttük a különbség, így könnyebben kiderül, melyiket érdemes választanod!

Az aduász: a One Step géllakk

Igazi újdonságnak számított a One Step géllakk, amikor megjelent, hiszen – ahogy a nevéből is kitűnik – ezzel egy lépésben is lehet körmöt festeni. De mit jelent ez a gyakorlatban? Ahhoz, hogy ezt lásd, érdemes tisztában lenni a manikűrözés folyamatával.

Elöljáróban annyit azért elmondunk, hogy a One Step géllakkokkal sokkal gyorsabban elkészíthető a körömdíszítés, így azok számára hasznos ez a termék, akiknek kevesebb idejük van otthon magukra.

Ezeket a géllakkokat ugyanis elsősorban otthoni felhasználásra tervezték, ez persze nem jelenti azt, hogy a manikűrös szalonokban ne lenne helyük. Sőt! Ahogy a kínálatunkban is láthatod hatalmas a választék ebből a típusból – összesen 363-féle színt találsz nálunk –, szebbnél szebb árnyalatok közül válogathatsz. No, de nézzük is, miért olyan népszerű ez a termék!
 

 

A One Step géllakk használata

Ennél a géllakknál is szükség lesz UV- vagy LED-lámpára, és olyan eszközökre is, amelyek a hagyományos esetben is kellenek. Ha nem rendelkezel ezekkel, akkor figyelmedbe ajánljuk a ONE step géllakk szett 36W-os LED lámpával csomagot, amelyben minden szükséges kelléket megtalálsz.

A kezdetek kezdetén fertőtlenítsd a kezed és az eszközöket is! Majd készítsd elő a körmöd – így tartósabb lesz a végeredmény. A bőrfeltoláshoz használj narancspálcát! Bolyhosítsd a köröm felületét bufferrel, majd töröld le a port portalanító kefével.

Ezután jön a Nail Prep: ezzel zsírtalanítod a körmödet, ez nem maradhat ki. Ezt nem kell lámpa alatt köttetni, pár másodperc alatt megszárad magától. Fehéríti, mattá teszi a felületet.

Ezt követően vidd fel a kiválasztott One Step géllakkot határozott mozdulatokkal! Elég egy rétegben használnod, de azért nem kell vastagon, mert szétfolyhat. (Ezt korrigálhatod a narancspálcával.) Köttesd meg a lámpa alatt! Bizonyos esetekben – ha például túl világos a lakk színe, a körömágy pedig sötét – szükség lesz még egy rétegre.

Innentől kezdve két lehetőséged van: vagy fixálod a körmöd – ha sietsz, ez a leggyorsabb verzió –, vagy kensz rá leoldható fényzselét is, hogy még csillogóbb és tartósabb legyen a végeredmény. Ha fixálásmentes fényzselét választasz, akkor a fixálással nem kell törődnöd.

Ha nem használsz fényzselét a végén, illetve olyat választasz, amely nem fixálásmentes, akkor a következőket tedd: szálmentes papírtörlőre fújj két nyomásnyi cleanert vagy önts pár csepp gélfixáló folyadékot, majd húzd le ezzel a már megköttetett fényzselé felső rétegét. Voilà! Készen is vagy!
 

3step géllakk és hagyományos géllakk

A többi géllakk használata abban különbözik ettől, hogy itt a Nail Prep után bondert is kell felvinni a körömre. A leoldható bonder egy tapadást elősegítő anyag, ennek hatására lesz tartósabb a körömdíszítésed. Ezt is UV-LED lámpa alatt kell köttetni. csak ezután kerülhet sor a géllakk felvitelére: két rétegben.

Fontos még tudni, hogy a 3step géllakkot és a klasszikusat is fedőréteggel kell bevonni: azaz a fényzselé használata nem maradhat el. Ennek felvitele után válik szükségessé a fixálás.

Ezeket a termékeket használva igen tartós, 3-4 hétig is szép körömdíszítést készíthetsz. Sokan azért választják a 3Step géllakkokat, mert a több réteg, a többszöri köttetés biztosítja a tartósságot.

Összességében valóban rajtad áll, melyiket választod. Színek tekintetében biztosan nem lesz hiány, hiszen a 3Step géllakkból is 220-féle verzió áll rendelkezésre.
 


Érdemes még tudni, hogy a One Step géllakkok 5 ml-es kiszerelésben érhetők el, a 3step termékek 4 ml-esek, míg a klasszikus géllakk 6 ml-es üvegcsében kapható. Mindegyiket óvni kell a napfénytől, és használat után a kupakot alaposan rá kell csavarni a tégelyre. Ha szeretnéd, hogy segítsünk dönteni, keress bennünket bizalommal!

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}