2020-as év színe: Klasszikus kék

Mint minden évben, úgy 2019 év végén is a nagy színhatározó cég, a Pantone meghatározta a globális folyamatok és a világban zajló események alapján, hogy mi lesz 2020 év színe.
Mindent latba véve végül a választás egy meglepő választásra esett, ami már most is jelen van nem csak a művészetekben, a divatban és az életünk számos területén.

2020 év színe a klasszikus kék színárnyalat lett.


A 2020-as évet ez a sötétebb és markánsabb színárnyalat fogja tehát uralni és kerül középpontba.
Míg korábban egy életvidám és felpörgető színt (Élő korall – 2019 év színe) választottak, a 2020-as ennek ellentetje lesz. Eljött az ideje, hogy kicsit lenyugodjunk, a már túlpörgetett és pattanásig feszített életvitelünkből visszább fogjunk. Álljunk meg picit és élvezzük inkább az életet, mint hajszolnánk azt – tartják a divatot diktáló szakemberek.



A Klasszikus kék békét és nyugalmat sugároz mindenki számára. Ráadásul a természetben is a legnagyobb felületeken is ez a csodás szín uralkodik. 2020 év színe a klasszikus kék a koraesti égbolt színvilágát tükrözi, ami hatalmas és végtelen. Az embert pedig mindig is csodálattal és fürkésző kíváncsisággal töltötte el ennek a végtelennek tűnő világnak a felfedezése.



2020 év színe a klasszikus kék a körömdíszítéseken

A klasszikus kék, mint szín már nagyon régóta jelen van a körömdíszítés világában is. Számos alkalommal kiváló választás lehet egy kék körömdíszítés. Bár sötét árnyalatnak tartják, mégis számos olyan díszítési megoldás létezik, amivel a sötét tónust könnyedén világosítani lehet. Ráadásul akinek kék körömdíszítése van, annak egyfajta eleganciát és sikkes megjelenést biztosít ez a színárnyalat.



Gondolj csak a nagy európai uralkodó házakra. A francia királyok uralkodói színvilágában is évszázadok óta a kék dominál.

A klasszikus kék szín választás azért is remek lehet 2020-ban, mert nagyon könnyedén és jól párosítható más népszerű színekkel. Nem kell egy szűk keresztmetszetet vizsgálni, hogy mi passzolhatna hozzá a legjobban, hanem bátran kombinálhatjuk más színekkel is. Sőt, kiváló alapként szolgál a csillámos kiegészítőkkel is, amelyek még hatásosabban és látványosabban érvényesülnek rajta.

Kattints ide és lesd meg 2020-as trendszínekből álló géllakk kínálatunkat! >>

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}