5 szempont, ami alapján érdemes műkörmös-szalont választani

Egy megbízható műkörmös-szalonban a külsőségek, a szolgáltatások és a szaktudás egyensúlyban van, és ezt számtalan dolog tükrözi. Lássuk, melyik az az öt szempont, amely alapján eldönteted, hogy betérj-e vagy sem!
Tisztaság és rend uralkodik

A műkörmös számtalan ember kezét veszi a kezébe, dolgozik vele, néha óhatatlanul is megsérti, a körmét reszeli, körömágyát igazgatja. Rendkívül fontos, hogy mindezt tiszta és rendezett körülmények között történjen, hiszen az emberi hulladékok (köröm, haj, hámsejtek) különféle élősködők melegágyát biztosítják, a sérülések pedig forrásai lehetnek különféle fertőzéseknek.

Akármilyen kedvesek vagy meggyőzőek az alkalmazottak, eszedbe se jusson bemenni olyan szalonba, ahol nincs makulátlan tisztaság, nem hófehérek a törülközők vagy a szakemberek ruhái! Ha már bent vagy és várakozol, nyugodtan figyeld meg, hogy rendszeresen mosnak-e kezet és nyugodtan rákérdezhetsz a fertőtlenítések módszereire és gyakoriságára is.

A rend egyrészt a tisztaság fenntartásának egyik eszköze, másrészt kifejezi annak az embernek a személyiségét, akinek a felelősségi körébe tartozik az üzlet. Ha rendet tart, akkor valószínűleg korrekt és pontos is, ami a munkáját, eszközeit, szolgáltatásait illeti, igényes a tevékenységére.

Van idő a vendégekre

Vannak olyan szalonok, ahova rendszeresen ugyanazok a vendégek járnak, ismerik egymás ízlését és nagyjából abból is képben vannak, hogy ki mennyire ért a műkörmös dolgokhoz. Ha olyan szalonba vet a jósorsod, ahol kívülállónak érzed magad vagy fölényesen tekintenek rád, fordulj is ki azonnal! Az a szakember, aki büszke és igényes saját szakmai tudására, mindig szakít időt az „újoncok” kérdéseire, kíváncsiságára, értetlenkedésére. Persze nem csak úgy az utcáról beesve, de nyugodtan kérj egy olyan időpontot, amikor még nem nyúl a körmödhöz, de rászánja az időt a tájékoztatásodra.

Persze az idő kérdés a köröm elkészítésének alkalmára és a meglévő vendégekre is vonatkozik. Ahol „futószalagon” dolgoznak, az nem a te helyed. Szánj rá pár percet, és nézd a műkörmös munkáját, hogy tudd beleteszi a szívét és a lelkét is egy-egy feladatba.

Folytatjuk!

Kategória: Műköröm cikkek

<< vissza géllakk blog főoldalára

Új hozzászólás

A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező!

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}