Gondoljuk meg kinek a kezébe tesszük a kezünket, avagy a jó műkörmös ismérvei 1.

A körmeinkre épített mű(köröm)alkotásokat hetekig, hónapokig magunkon viseljük. Ráadásul testünk egyik legfeltűnőbb helyén, a kezünkön tesszük ezt, amit ha szeretnénk is, csak nagyon nehezen tudnánk elrejteni. A célunk az, hogy a szakember által épített műkörmeink kiteljesítsék és kiemeljék adottságainkat, kellemes megjelenésünket és ápoltságunkat.

Ha tehetjük, válasszunk olyan műkörmöst, akivel kapcsolatban az ismerősi vagy baráti körünkben már született tapasztalat. Vagyis kérdezzünk körbe az ismerőseink között, kérjük meg őket, hogy ajánljanak szakembert. Ha ez sikertelen, akkor ugorjunk fejest a net hullámai közé és igyekezzünk minél több ismeretet szerezni, hogy megtalálhassuk azt a körmös szakembert, aki nekünk rendeltetett.

Tájékozódjunk az interneten!
Az interneten általában megtekinthetjük a műkörmös munkáinak fényképét. Ezekből megtudhatjuk, hogy milyen alapanyagokkal és milyen technológiákkal dolgozik. Sok konzekvenciát levonhatunk az ízlésvilágával, az általa preferált stílusokkal, a képzelőereje korlátaival kapcsolatban. Minden esetben győződjünk meg arról, hogy a műkörmös saját munkáit látjuk a neve alatt! Sajnos gyakran előfordul ezen a téren is, hogy más körmeivel ékeskednek.

Sok műkörmös felteszi a weboldalára az általa elvégzett tanfolyamok tanúsítványait, szakmai tudása illusztrálására blogot vezet, cikkeket ír vagy tanácsadó szolgálatot működtet kollégák és/vagy laikusok számára. Ezekből megismerhetjük a szakmája iránti érzelmeit

műköröm, műköröm alkotás
A kép csak illusztráció

az érdeklődése élénkségét, szakmai nyitottságát, az innovációk iránti fogékonyságát. Az a jó szakember, akiről az derül ki, hogy folyamatosan képezi magát, és ez nem csak a tanfolyamokon való részvételt jelenti, hanem igyekszik tanulni mások tapasztalataiból, szakmai cikkekből, fórumokról is.

Tájékozódjunk személyesen!
Ha mindezen információk alapján sikerült kiválasztani néhány olyan szakembert, akik még elérhető közelségben is vannak a lakóhelyünkhöz, megpróbálhatunk időpontot kérni. Ha az adott műkörmös még aznap fogadni tud, felejtsük el! Ha nem is kapunk időpontot, akkor is érdemes elmenni a kiválasztott szakemberekhez és körülnézni a szalonjukban. A következő cikkünkben arról lesz szó, hogy mi miről árulkodik a műkörmös munkakuckójában.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}