Az ezerarcú kék a körmökön

A nyárról sokaknak a sárga, narancs, rózsaszín és piros színek jutnak eszébe, de számomra a kék is legalább annyira ideillik, már csak azért is, mert aki csak teheti az ideje nagy részét vízben, vízparton tölti a melegebb napokon.
Éppen ezért, ha nyári manikűrre terelődik a szó, mindig örömmel ajánlom a kéket, illetve annak különböző árnyalatait és kombinációit, mert még a melegebb napokon is a kellemesen hűsítő vizet juttatja eszembe. Ha le nem is hűlsz tőle, de felüdülés lesz ránézni!
 
Sok lehetőséget rejt
 
Na persze a kék önmagában nem valami kreatív, ha körömlakkozásról, körömdekorról van szó, de szerencsére ez a szín nagyon jól kombinálható. Például egy kellemes rózsaszínnel, ombre stílusban engem egy finom fagyira vagy jégkrémre emlékeztet az összhatás – mi jellemző jobban a nyárra, mint a fagyi? De a különböző árnyalatú, akár színátmenetes kékek is nagyon jól mutatnak egymás mellett, megspékelve némi csillogással némelyik ujjadon, gyönyörű lehet az összhatás.


 
Zölddel, mint a Balaton
 
Személy szerint nagyon kedvelem a kéket zölddel kombinálva, valahogy a Balaton hullámainak színvilága jut róla eszembe. Kifejezetten vagányak a türkiz körmök, kékeszöld árnyalatok. Nyugodtan engedd el a fantáziádat, és adj bele mindent, ami eszedbe jut a vízpartról!
 
És az elmaradhatatlan dekorok
 
Az alapszíneket persze nyugodtan felturbózhatod néhány apróbb dekorációs elemmel. Ez lehet például csillám, strassz, de akár valami figura, minta, motívum is. Ha már kék körmök a víz miatt, akkor a hullámok például jól mutatnak, de egy szép virág, egy napocska, egy szörfdeszka, vagy egy-egy kagyló is kiváló ötlet, ez már csak az egyéni ízlésedtől és preferanciáidtól függ. Ha kellőképpen ügyes vagy, akár magadnak is megcsinálhatod a mintákat, így gyakrabban tudod váltogatni, de ha úgy érzed, nem megy, egy jó körmössel csodás körmöket alkothattok. 

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}