Emilia Clarke- könnyen elkészíthető khaleesi körmök

Már a címből kiderül, hogy a héten a nagysikerű Trónok harca sorozat egyik főszereplője fog a középpontba kerülni. Méghozzá nem más, mint Daenerys Targaryent megformáló Emilia Clarke. Most pedig ismerkedjünk meg a színésznővel és gél lakkos körömdíszítésével!

Emilia Clarke angol színésznő, aki hamar kapcsolatot teremtett a filmes szakmával. Ez annak köszönhető, hogy apja hangmérnökként dolgozik. Eleinte a színház és a színjátszás világa vonzotta jobban, de más művészeti területeken is helyt állt. Énekesnő, grafikus vagy építész is szívesen lett volna. Gimnázium után tanulmányait mégis a Drama Centre London-ban folytatta, mely Anglia egyik leghíresebb színművészeti iskolája.

Tudtad, hogy a színésznő eredeti neve Emilia Isabelle Euphemia Rose Clarke? Nem csoda, hogy rövidítve használja a nevét.


Számos kisfilmben szerepelt, valamint sorozatokban is vállalt epizód szerepeket, de az igazi áttörést a Trónok harca jelentette számára. Ám ez a szerencsének köszönhető. Eredetileg egy másik színésznőt választottak helyette, de az első epizód forgatása közben visszamondta a szerepet, így Emiliára esett a választás.

A színésznő a díjátadókon hosszú szőke parókája nélkül jelenik meg természetesen. Eredeti sötétbarna hajához előnyben részesíti a vörös rúzsokat, mely még jobban kiemeli világos, porcelánbaba bőrét.


Ha a körmeire vetünk egy pillantást akkor rögtön feltűnik, hogy ő is, mint sok másik színésznő a nude, fekete és bordó gél lakk színeket részesíti előnyben. Éppen ezért ezen a héten egy igazi meglepetéssel rukkolunk elő. Megmutatjuk hogyan tudsz igazi khaleseehez méltó sárkánytojás körmöket készíteni magadnak.

Válassz csillámos gél lakk árnyalatokat, lehetőleg zöld, piros és fekete színekben, valamint plusz fehér és fekete gél lakkokra. Valamint szükséged lesz a JV203D körömdíszítő sablonra. Készítsd el a csillámos gél lakk alapot a megszokott módon. Majd helyezd fel a sablont körmeidre narancsfa pálca segítségével.

Majd a fekete vagy fehér színből (annak megfelelően, hogy milyen az alapszín) helyezz egy kis pöttyöt egy papírdarabra, tálkába stb. Szivacs segítségével vedd fel a festéket és vidd fel a körmeidre. Mikor ezzel meg vagy, óvatosan távolítsd el a sablont és csak utána köttesd meg UV lámpa fénye alatt a festéket. Egy réteg fényzselé, és már készen is vannak a sárkányok anyjához méltó körömdíszítés!

Ha te is igazi rajongó vagy, és szeretnél hasonló körmöket, akkor ne habozz, szerezz be minden kelléket a moonbasanails. hu webáruházból! 

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}