Festészet a körmökön 1.

Jártamban-keltemben mostanában sok olyan körömmintát láttam, amelyek színesek, az elkészítésük nagyon-nagyon egyszerű, és valamely híres festő jellegzetes stílusára utal a megjelenésük.

A színesedő tavaszban „illik” minél több színt használnunk, így ezek a technikák arra is megoldást nyújtanak, hogy hogy varázsoljunk egyszerre több színt a körmeinkre.

Jackson Pollock

Az amerikai festő az absztrakt festészet (ezen belül a közreműködésével létrejött tasizmus, azaz foltfestés) kiemelkedő alakja. Arról volt híres, hogy földre fektetett vásznon művelte az „action painting”-et, azaz nem ecsettel dolgozott, és így nem használt semmilyen hagyományos ecsetkezelési technikát sem. Teljes testével részt vállalva a festési folyamatban locsolta, fröcskölte a festéket, majd a végeredményt karcolta és kaparta.

A Jackson Pollock ihlette körmök elkészítése rendkívül egyszerű. Válasszunk három színt: egy sötétet, egy világosat és egy közepes erősségűt. A körömre vigyünk fel színtelen alapozót, majd az egyik szélre, a körömmel párhuzamosan húzzunk egy bőséges ecsetvonást a sötétből, majd a másik szélre a világosból, és középre a közepes színből.

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Ne hagyjuk megszáradni, azonnal fogjunk egy fogpiszkálót, és a köröm hosszára merőleges mozdulatokkal „túrjuk” össze a festékeket. Húzhatunk bele cikkcakk vonalat, vagy egyik vonalat egyik irányból, a következőt a másikból és így tovább. Végül fixáljuk az egészet átlátszó fedőlakkal.

Piet Mondrian

A geometrikus absztrakció neves képviselője a posztimpresszionizmustól a kubizmuson át jutott el rendkívül híres tárgyabsztrahálási kísérleteihez, amelyek világhíressé tették. A fehér alapon fekete csíkok és színes kockák napjainkban is ismerősek mindannyiunk számára, már csak azért is, hiszen Yves Saint-Laurent révén a divatban is helyet kaptak a festményein viszontlátható minták.

Ha beírjuk a Youtube keresőjébe a festő nevét számtalan módszert találunk arra, hogyan jelenítsük meg a festményeit a körmeinken. Aki elég bátor, szabad kézzel is nekiállhat, de vékony ragasztócsíkkal már igazán nem lesz nehéz dolgunk.

Találjuk ki a mintát, majd fessük feketére a körmöket. Ragasszuk fel a ragasztócsíkokat, ezek lesznek a fekete vonalak a festmény-körmökön, majd a kiválasztott kockákat fessük sárgára, pirosra, kékre, a maradékot pedig fehérre. Végül húzzuk le a ragasztócsíkokat.

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}