Házi praktikák körömfestéshez 2.

A számtalan különféle különleges lakknak – amelyek ilyen-olyan-amolyan csillogó különleges struktúrát vagy felületet adó részecskéket tartalmaznak – sajnos nem csak előnyei vannak.

Biztos ti is rengeteget tudnátok mesélni arról, hogy amellett, hogy több-kevesebb idő után lepattogzott ugyan a lakk, mégis milyen nehéz volt teljes egészében eltávolítani lemosáskor. Gyakran nem győzzük áztatni, kaparni, és még komoly kitartás után is előfordul, hogy bele kell törődnünk, hogy „majd lekopik magától”.

Nem tudni, hogy ezek a különleges részecskék miért ennyire ragaszkodóak, de a lakkgyártók természetesen kifejlesztettek ennek a jelenségeknek a megelőzésére is már termékeket. Ilyenek lehetnek például a ragtapaszként lehúzható alapozók és lakkok (peel off base és finish), amelyeket úgy kell eltávolítani, hogy az egyik szélét felkaparjuk, majd lehúzzuk a festést, mint egy tejfölös doboz tetejét.
Mi most mutatunk nektek egy otthoni lehetőséget, amely működik, és megóvhat benneteket attól, hogy még egy körömlakkos dolgot kelljen megvennetek.

Lehúzható alap”lakk”

Az alapozó lakknak mindössze két összetevője van. A nagyobb arányú összetevő a fehér színű iskolai ragasztó, amelyet biztos te is ismersz/használtál már, de ugyanolyan jó a dekupázsragasztó is. Ennek az a jellemzője, hogy a bőrről is ledörzsölhető, kis kukacokká lehet „összedörzsölni”.

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Ez a ragasztó vízben oldódik, illetve vegyszerekből is kevesebbet tartalmaz, így a lehúzhatóság mellett még kímélő is. A lényeg, hogy ne keményre száradó, áttetsző ragasztó legyen, hanem tejes-homályosra száradó, PVA alapú, vízbázisú termék.

Nyomj egy üres körömlakkos üvegbe ebből a ragasztóból, majd adj hozzá kevés (kb. egy evőkanálnyi) vizet. Jó alaposan rázd össze (tehetsz mellé egy apró fémgolyót is, hogy segítse a keveredést).

Vigyél fel egy réteget a körmeidre, majd hagyd megszáradni. Ez után csináld meg a körömmintát, ahogy gondoltad. A lakkozás alapozása stabil lesz (a rugalmasság miatt talán még tartósabb is a körömvégeken), de ha el akarod távolítani a festést, akkor csak húzd le a lakkozást, mint egy matricát!

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}