Kezdődik az iskola – készítsünk iskolatábla körmöt!

Nincs is stílusosabb megjelenés egy iskolai évnyitón, mint palatábla-felületű, krétarajzokkal pingált körmök! Akár fiatalos anyukák vagyunk, akár nagyobb diákok, kis színt és vidámságot vihetünk az iskolakezdés szomorkás napjaiba, a közelgő szeptember első napjaiban

Akár hisszük, akár nem, már kaphatóak olyan készletek, amelyek „krétakörmök” készítéséhez szükségesek. Mattra száradó fekete lakkot és többféle körömfilcet tartalmaznak, így könnyen és gyorsan elkészíthetjük ezeket a menő mintákat. Azonban, ha nincs kedvünk vagy módunk külön pénzt költeni ezért, vagy nem tudunk beszerzési forrást, könnyedén megoldhatjuk otthon is a „tábla-kérdést”.

Használjunk sima fekete lakkot (természetesen csak alapozólakk fölött, hiszen alaposan megfoghatja a körmünket). Vigyük fel két rétegben, hogy tökéletes fedést érjünk el. Végül vékonyan kenjük át mattító lakkal és hagyjuk hogy teljesen megszáradjon.

Innentől szabadon mintázhatjuk a felületet, ahogy kedvünk tartja. Ha van lakkfilcünk, használjuk azt, ha van vékony ecsetünk vagy vékony ecsetes dekor lakkunk, akkor pedig azt. Ezekkel finomabban dolgozhatunk, de ennek nincs jelentősége, bátran használhatjuk a „bumszlibb” lakkecseteket is, hiszen a minta stílusa inkább a bumfordi, gyermekrajzos vonal.

A lakkfilctollak azért jók, mert általában olyan állagú körömlakkot tartalmaznak, amely nem fed egy rétegben, és így átüt rajta a „tábla” feketéje, krétarajz-szerűvé téve a rajzot. Ha nem akarunk filcet venni, keressünk olyan lakkokat, amelyeknek a textúrája zselé jellegű.

Pöttyös Gél lakk

A kép csak illusztráció!

Ami a mintákat illeti, rajzolhatunk csíkokat, pöttyöket (összevissza vagy sorokba rendezve, ezt hívják az angolban úgy, hogy „polka dots”) , szívecskét (kitöltve vagy üresen, esetleg különböző méretben egymás mellé és/vagy fedésben), ablakot, napocskát, rózsákat (rózsaszín pöttyök köré zöld szirmokat teszünk, ezek a levelek, és a pöttybe halvány fehér csíkokat rajzolva éreztetjük a virág szerkezetét), pálcikaembert, órát, házikót, kutyát, kisautót, cikcakkvonalat (egyforma vagy különböző színekben, ritmusosan ismétlődve vagy összevissza).

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}