Lábkörömdivat 2015

A lábak gyakran méltatlanul kimaradnak divathírekkel kapcsolatos és egyéb mintakészítési jegyzeteinkből és tudósításainkból. Pedig az elmúlt években – és ez természetesen idén is jellemző – egyre inkább bevonódik a körömdivatba. Ugyanazok a trendek megjelennek ott is, de természetesen kissé másként, mint a kézen.

Az örök francia

Abszolút nem mondunk újat, ha idén is megemlítjük, hogy a francia festés a lábon sem megy ki a divatból. Sokan vannak vele, úgy, hogy a kezükön folyton más festést viselnek, míg a lábukon az állandó francia festés mindenhez megy. Praktikus és mindig divatos.

Színek a lábon

Tény és való, hogy a láb körme általában tovább bírja – különösen, ha nem kényszerítjük cipőbe – ezért ritkábban cserélődik rajta a festés. Talán emiatt jellemző, hogy halványabb (kevésbé jellegzetes) színekkel festik sokan, ami egyébként is divatos most. A láb és kéz körmeit így is össze lehet kapcsolni egy-egy közös dekor-részlettel, mint ugyanolyan minta, rátét vagy strassz, illetve már az is elég a kettő összekötésére, ha ugyanaz a szín a két helyen visszaköszön (vagy a kézen hangsúlyos szín a lábon épp csak felvillan).

A nyári fehér ruhákhoz nagyon mennek a fehér alapon ilyen-olyan mintát viselő lábkörmök (a fehér színű köröm amúgy is nagyon trendi idén). A bátrabbak azonban bevállalhatják a negatív mintát is, azaz a sötét(ebb) alapon fehér, citromsárga és más egészen világos színekkel készült rajzolatokat. Az abszolút menő negative space minta is megjelenhet itt!

Műköröm blogjavascript:void(0)
A kép csak illusztráció

Minták a lábon


A lábak esetében a nagylábujjak töltik be az ötödik ujj szerepét, azaz rájuk hárul a megtisztelő feladat, hogy a többitől eltérő színnel-mintával hivalkodjanak. Ennek praktikus oka is van, hiszen sokunknál a többi ujj körme annyira apró, hogy nem is fér rá 3D díszítés. Ezzel szemben a nagylábujjnak akár a teljes felülete is kirakható gyöngyökkel, kövekkel, strasszokkal, flitterekkel stb.
A nagylábujj felületére kerülhetnek kézzel festett, sablonnal vagy körömnyomdával készült minták is, sőt nyáron – a színek szezonjában – nagyon jól mutat a water marble technikával készített házi körömmatrica is (amelynek elkészítését már leírtuk itt a blogon).

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}