Valentin napi körömtippek a 2018-as trendek jegyében

Közeleg a szerelmesek napja, amely egyúttal a világ újjáéledésének, a tavasz várásának ünnepe is. Gyakori, hogy ilyenkor az érzéseinket különféle frissen nyíló, kora tavaszi virágokkal fejezzük ki vagy éppen ezek segítségével kapunk szerelmes üzeneteket. A Valentin naphoz kapcsolódó érzetek az üdeség, légiesség, érzelmesség, életerő, újdonság.
Nézzük, hogyan tudjuk kifejezni ezeket a fogalmakat idén a körmeinken, úgy hogy ne legyen öncélú és poros a végeredmény!

3D szerelmes üzenet

Egyszerre friss, retró, sokat mondó és szellemes a térbeli szívecskés üzenet-körömminta, ráapplikált újság-mintával kombinálva. Először döntsd el, hogy milyen arányban alkalmazod a körmeiden a kétféle mintát. Majd mindegyik körmöd kend le sima hófehérre. Amikor megszáradt, a leveles körmök közepére vagy építs zseléből, vagy ragassz egy-egy apró szívecskét. Vigyél fel egy újabb réteg fehéret, hogy a szívet egybeolvaszd a köröm felületével.



A szívet kétféleképpen festheted pirosra: tűecsettel óvatosan csak a kiemelkedő felületet fesd át vagy ha kopottasra szeretnéd, akkor szivacs felületére húzz egy csíkot kissé lehúzott körömlakk-ecsettel, majd ehhez érintsd hozzá óvatosan csak a kidomborodó felületet.

A következő lépésben fekete lakkal húzz csíkokat a szívtől kiindulva a köröm négy sarkába, ezek jelképezik a boríték hajtásait. Ezek is készülhetnek tűecsettel, de fekete lakkba mártott fogpiszkáló odaérintésével is. Végül átlátszó finish-sel húzd át.



A szöveges-applikált köröm elkészítéséhez szükség lesz néhány fecni újságpapírra vagy nyomtatott szövegdarabra. A papírt alkoholba mártjuk, majd elsimítjuk a körmökön, pár másodpercig rajta hagyjuk, egy mozdulattal lehúzzuk. Vigyázzunk, hogy a rásimítás után és a lehúzás során ne mozduljon el, mert elmosódott lesz az írás! Várjuk meg míg megszárad, majd átlátszó fedőlakkal húzzuk át.

Pattern, azaz ismétlődő minták

Számtalanféle szívecskés ismétlődő kismintás körömmatricát kaphatsz a körmös boltokban, de nem muszáj ennél megmaradnod. Válassz bátran olyan mintákat is, amelyek megfelelnek a cikkünk elején felsorolt értékeknek: lehetnek virágok, madarak, indák is.


Fordulhatsz a körömnyomdához vagy apró mintás sablonokhoz is, a lényeg, hogy olyan friss és érzelmes színnel dolgozz, amely kapcsolható a Valentin-naphoz. Legyen mondjuk két körmöd mintás, a több pedig ugyanazzal a színnel teli flekk, így megfelelsz az idei felosztás-trendnek is.

Filigrán szívecskék, japán stílusban

Korábban írtunk már arról a körömfestési stílusról, amelyben szinte mintha bambusz-tollal lennének rajzolva a végtelenül egyszerű növényi minták egy japán festményen. Valentin-nap alkalmából is csinálhatunk ilyesmit, például olyan növényekkel, amelyek virág helyet szívben végződnek vagy szív alakú leveleik vannak. Válasszunk egy porcelán színű lakkot háttérnek, vékony ecsetet, amellyel fekete vagy sötét vörös lakkal tudjuk a virágokat megrajzolni.

Nyomtatott szív, rock and roll környezetben

Na mi a rock and roll vizuális környezetének egyik legjellemzőbb mintája? Hát persze, hogy a pöttyös! Ezért tesszük a r'n'r körömmintában pöttyös környezetbe a szívecskénket! Alapozzuk fehérre azokat a körmeinket, amelyekre a mintát szeretnénk tenni, a többit fessük egységesen pirosra a szívecske majdani festékével.



Fogjunk egy radírvégű ceruzát és faragjuk ki a végét úgy, hogy szív alakot formázzon a keresztmetszete (vagyis faragjunk ki nyomdát). Húzzunk egy vörös festékcsíkot egy szivacsra, nyomjuk bele a radír-nyomdát, majd nyomjuk a megszáradt fehér körmök közepébe. Szúrjunk köré egyenletesen pöttyöket. Egyéni választás, hogy fényes vagy matt finish-sel fejezzük-e be a mintát.



Kézírás: az idei év nagy durranása

A minimál vonalon az idei év egyik legnagyobb felfedezése a sima egyszínű körmökön készült kézírásos körömminta. Az alapja lehet fehér, porcelán-rózsaszín, bézs, halványzöld és még számos halvány és/vagy nude árnyalat. A legjobban matt alapon mutat ez a minta. A sima flekken a köröm egyik sarkába, a hosszanti körömággyal párhuzamosan kézírással egyetlen szót „rajzolunk”. A hétköznapi trendben ez lehet a kedvesünk neve, saját nevünk, gyermekünké. Valentin napon lehet a love, amour, szeretlek kifejezések vagy Valentine név stb..

Kategória: Műköröm cikkek

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}