Lehet-e egy tininek műkörme?

Sok műkörmös tapasztalja, hogy egyre több fiatal szeretne valamilyen szép, tartós manikűrt viselni. Ez nem is lenne gond, hiszen a körömápolás a testápolás fontos része, azonban nem mindegy, hogy egy 10-12 éves kislányról vagy egy nagyobb, 16-18 éves kamaszról van szó.

Mit kell tudni arról, hány évesen lehet először műkörme valakinek? És milyen stílus az, ami az iskolákban is megengedett? Ennek jártunk utána.

Műköröm helyett géllakk

Ami miatt nem tanácsolják a szépségszalonokban dolgozók a műköröm használatát fiataloknak, az az, hogy sokuknál allergiás reakciókat válthatnak ki az egyes kellékek összetevői. Ne felejtsük el, hogy a gyerekek szervezete még fejlődésben van, nem úgy reagál bizonyos dolgokra, mint egy felnőtté.

A műköröm ráadásul túl felnőttes viselet is, főleg, ha hosszabb fazont szeretne valaki csináltatni, éppen ezért nem is való a tinilányoknak. 16 éves kor felett jöhet egyáltalán szóba az épített műköröm viselete, addig érdemesebb csak géllakkot használnia a kiskamaszoknak.

Maga a díszes körömre, manikűrre való igény már akár az általános iskolás lányok körében is megjelenhet, de jellemzően a ballagás az első olyan esemény, amelyre a szülők is engedélyezik a tartósabb lakk használatát. Ez legyen géllakk, és ne zselés műköröm!


 

Mi jellemzi a tiniket?

A kamaszkor a 10-18 év közötti időszak, melyet jellemzően két további részre oszthatunk. A kiskamaszok azok a 10-14 éves gyerkőcök, akik már “bontogatják a szárnyaikat”, nemegyszer szembeszállnak a szülői akarattal.

14 éves kor után kezdődik az igazi kamaszkor, amit a legtöbb pszichológus a dackorszakhoz hasonlít. A tinédzserek ebben a korban sokszor öntörvényűvé válnak, szeretnek mindent kipróbálni, és elutasítják a segítséget. Gyakran nehéz velük szót érteni.

A lányok jellemzően ebben a korban kezdenek el nőiesedni, és ezzel összefüggésben nagy figyelmet fordítanak külsejükre. A körömdíszítéssel is magukra akarják vonni a figyelmet, megjelenik hát az igény az ápolt, szép manikűr iránt.

Nem szabad megtiltanunk, hogy felkeressenek egy körmöst, és ha az iskolában is megengedik, akkor egy szolidabb géllakkot nyugodtan engedélyezhetünk. A műköröm használatával érdemesebb valóban várni 16-17 éves korig, mert akkor már felelősségteljesebben tudják viselni azt a tinilányok.
 

Milyen díszítéseket javasolnak a szakemberek tiniknek?

Mindenképp csak olyan körmöt csináltasson a tini, amely nem zavarja őt a napi feladatainak az ellátásában, főleg az edzésben, tanulásban. Tanórákon is sokszor kell kézzel írni, ugyanakkor egyes dolgozatokat számítógépen kell elkészíteni, ezt is vegyük figyelembe, amikor a körömhosszt kiválasztjuk.
 

Az is lehet, hogy egyes iskolákban nem nézik jó szemmel, ha valaki túl feltűnő műkörmöt, géllakkot visel, ezeket hagyjuk meg a hosszabb szünidőkre. A visszafogottabb, elegáns lakk, egyszerű díszítéssel jó választás lehet.
 

Természetesen a választott szín jól kifejezi a viselője hangulatát, így nem egy kamasz visel fekete lakkot. Esetükben ez sokszor a normák elleni lázadást és a belső ürességet is kifejezi, ezért igyekezzünk velük minél többször beszélgetni, hogy feltárjuk a bennük zajlódó folyamatokat. Ne feledjük, ők még keresik a helyüket a világban, a bennük kavargó kilátástalanságot, szorongást gyakran a sötét színekkel fejezik ki.
 

Ha egy elegánsabb, szolid, rövid körmökre készült géllakk díszítést választ a gyermekünk, az ellen nem lehet senkinek sem kifogása. Sőt! Nagyon jó tanítás is lehet: a rendszerességre ugyanúgy rászoktatja a tinit a 2-3 hetente esedékes körmözés, mint a figyelemre, felelősségvállalásra. Ha pedig saját zsebpénzéből fizeti a műkörmöst a tinédzser, akkor tisztában lesz a pénz értékével is.


 

Ami javasolható tehát: 16 éves kor alatt érdemes a műköröm helyett a géllakkot választani, utána pedig képzett szakember által készített körömdíszítést viselni. Ha a gyermekünk érdeklődik a műkörmös szakma iránt, akkor 18 éves kora körül megkaphatja az első géllakk induló készletet is akár, mellyel elkezdhet gyakorolni. Ezt is megtalálod kínálatunkban, ahogy a legmenőbb géllakkokat is. Nézz szét bátran webáruházunkban!

Kategória: Géllakk

 

<< vissza géllakk blog főoldalára

 

Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}