Géllakk, gél lakk és műköröm blog

géllakk, zselélakk, lakkzselé, műköröm zselé, körömnyomda

  1. A kézápolás alapszabályai

    A kezünk a téli, hideg szeles időben és a fűtött lakások száraz levegőjén könnyen kiszárad. Ezért a hideg hónapokban ildomos egy kicsit nagyobb gondot fordítani az ápolására. Nézzünk néhány házi technikát a kezünk hidratálására, pakolások, olajok formájában, de előbb fussuk át az alap kézápolási szabályokat!



  2. Hópehelyminták bátraknak

    Ha nem akarunk matricás hópelyheket használni, megpróbálkozhatunk szabad kézi festéssel is. A részletgazdag mintához azonban mindenképpen dekor lakkokra lesz szükségünk (alapvetően fehérre), hiszen annak vékony ecsetjével tudjuk csak a hópihe kristályszerkezetét szépen megrajzolni.






  3. Mikulás körömminták 3. - figuratív díszítések 1.

    Rudolf fej - Szükséges színek: sötétbarna, világosbarna, fekete, piros. Alapozzuk le a körmöt sötétbarnával. A körömvégre fessünk világosbarna félkört, úgy, hogy a köröm közepe felé gömbölyödjön és nagyjából addig is tartson (ezt megoldhatjuk ecsettel, vékony ecsettel, de pontozóval is).


  4. Otthon is elkészíthető Mikulás-ünnepi körmök

    A műkörmös szalonban elkészült szép körmeidet akár otthon is átfestheted, a szakember instrukciói alapján. Ez főleg most, az év végi ünnepek idején hasznos, amikor egyik héten lehet Mikulásos, másik héten sima téli, aztán karácsonyi, majd szilveszteri minta is a körmeiden, anélkül, hogy ellátogatnál a szalonba.


  5. Mikulás körömminták 2.

    A legegyszerűbb sapka-minta az, amikor rózsaszín vagy semleges alaphoz piros vagy piros csillámos francia festést készítünk a körmeinken, és a piros sáv szélét (a rózsaszín flekkel való találkozását) habos fehér vonallal pingáljuk ki (pöttyözővel készítjük).


  6. Mikulás körömminták 1.

    A különféle ünnepek – talán a média és az üzletek megfontolásai alapján – évről-vére hosszabbra nyúlnak. Egy ideje már nemhogy december elején, de november közepén megjelennek a karácsonyi dekorációk a boltokban, és a rádiók elkezdik játszani a jól ismert slágereket.


  7. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok!

    Minden ünnepnek, de különösen a téli, fagyos, csillagos-éjszakás ünnepeknek jellegzetes szimbóluma, ünnepi díszítése a csillag. Emiatt biztosan számíthatunk rá, hogy az ünnepi (mikulásos, karácsonyi, szilveszteri) körömminták nagy részén találkozhatunk vele. Tanuljuk hát meg, hányféle előfordulása lehet a körmökön ennek a mintának, és hogyan kell egyszerűen csillagot festeni.



  8. Körömfestés tökéletesen

    Számos mintát leírtunk már ezeken a hasábokon, voltak köztük olyanok is, amelyek az egész körömfelületet betöltő, ún. „felület minták”, és olyanok is, amelyek különféle eszközökkel (vékony ecset, pontozó eszközök, nyomda stb.) készített figuratív vagy nonfiguratív, esetleg ismétlődő minták, „pingálmányok” voltak. A legtöbb mint alapja, mindkét csoportból az alapszín, vagyis egy homogén, egyenletesen felvitt színes lakkréteg.


  9. Erősítsük meg a körmünket télire!

    Te is bosszankodtál már, hogy a hideg idő, a szél nem csak kiszárítja a kezed bőrét, hanem lemezes törésre készteti a körmöd? Neked is állt már égnek a hajad attól, hogy a karácsonyi nagytakarításban átélt folytonos ázás vagy a nagy fizikai igénybevétel miatt pont az ünnepekre “zilálódtak szét”, vékonyodtak el vagy töredeztek le a körmeid? Természetesen ez nem csak ilyenkor fordulhat elő, de tény, hogy a téli vitaminhiány sérülékenyebbé teszi a kezet.


  10. Megvannak a nyertesek!

    Vásárolj a Moonbasanails műkörmös webáruházban alapanyagokat és kellékeket legalább 7 000,- Ft összértékben és automatikusan részt veszel a 2014. november 15. és 2014. november 23. között tartó nyereményjátékunkon!


  11. Téli minták otthon 2.: vizes szivárvány technika

    Ezzel a “márványozásnak” hívott technikával nagyon szép és látványos körmöket készíthetünk, a látszattal ellentétben könnyen, és szinte elronthatatlanul. Az évszakhoz és az alkalomhoz válogatva a színeket, bármikor csodás, egyedi és különleges mintákat varázsolhatunk magunknak a segítségével.


  12. Vízfestés körömminta

    Cikkeinkben számos technikát mutattunk már, amellyel márványos, kő-eres és egyéb körömfelületeket hozhatunk létre. Ehhez használtunk vízfelületre cseppentett körömlakk-cseppeket (water marble, azaz vizes márvány technika), összegyűrt fóliát (dry marble technika) és egyéb más eszközöket és trükköket.


  13. Téli minták otthon 1.: szivacstechnika

    Két nagyon egyszerű és most nagyon divatos technikát szeretnék bemutatni nektek, amelyeket téli minták készítésére is alkalmazhatok.Az egyik a szivacsos technika, amelynek segítségével a most olyan nagyon divatos ombre lakozzást is el lehet készíteni (többek között). A procedúra kétféleképpen történhet, az egyik szerint a köröm kap egy alapszínt, amelyre szivacs segítségével hordjuk fel a minta színét.


  14. Körömmintázás eszköz és kézügyesség nélkül

    Számos körömmintázási lehetőséget megosztottunk már ezen a helyen, igyekeztünk csupa olyan dolgot összegyűjteni, amelyet bárki el tud akár saját magának is készíteni. Ugyanakkor el tudjuk fogadni azt is, hogy a kézügyesség nem mindenkinek sajátja, így előfordulhat, hogy vannak köztünk olyanok, akik örülnek, ha a lakkozást elfogadhatóan megoldják, nem hogy még mintázzanak is rajta.


  15. Kreatív körömdekorálás gyorsan és egyszerűen

    Legyen szó a saját körmünk széppé varázsolásáról vagy műkörmök dekorálásáról, a házilag elkészíthető körömvariációk között számos olyat találhatunk, melyet nem csak kifejezetten egyszerű elkészíteni, de a végeredmény is igazán mutatós lesz.


  16. Ez állati! – minták az állatvilágból 6.

    Egyéniségeknek: zsiráfminta. Vannak akik a leopárd- és tigrismintát közönségesnek tartják (bár szó se róla, nem mindegy, hogy nejlon sztreccsnadrágon látható, vagy kézzel festett mintákon a körmökön), nekik talán jobban fog tetszeni a zsiráf nagy foltos mintázata. Ezt a technikát korábban már általános mintakészítési módszerként bemutattuk, ezért csak röviden fussuk át, hogyan is lesz ebből zsiráfminta.


  17. Ez állati! – minták az állatvilágból 5.

    Foltok és pöttyök. Számos olyan állat él a környezetünkben, amelyek megjelenése jellegzetes foltokkal és pöttyökkel teljes. Az ő megjelenésüket a körmeinken elkészíteni nem bonyolult, sok esetben a színeken és/vagy a foltok formáján, az alapszínhez viszonyított nagyságán/sűrűségén múlik.


  18. Minden, amit a színes zselékről tudni kell

    Az építőzselé mellett a műkörömépítés egyik fontos eszköze a színes zselé is. Bár napjainkban kevésbé elterjedt, talán éppen ezért van az, hogy számos olyan tipikus hibát említhetünk, amit elsősorban a kezdők hajlamosak elkövetni a használat során.


  19. Born to be hard

    Sokunknak veszi el a kedvét a körömlakkozástól az, hogy a legdrágább, a legszebben és -gondosabban kifestett köröm is, 1. ha túl korán belenyúlunk, összekarcolódik, 2. ha az ember lánya házimunkát végez vagy hajat mos időközben, maximum 3-4 napig tart, és akkor már sokat mondtam.


Blog értesítő

Bezárás

{{ctrl.message}}